Görbicz Anita kezét nem kérték meg, de szavazni lehet rá

2006.10.27. 09:28
A kézilabdás évadot ezúttal is egy nagyszábású gála zárja december harmincadikán. A csúcsmeccsen most is ott lesznek a sportág hazai legjobbjai, őket a közönség választhatja ki. Ezúttal is vegyes csapatok lesznek pályán. No meg a médiaválogatott: Liptai Claudia technikai tudását is meg lehet csodálni.

"Aki ad abszurdum nem tudná, miért jöttünk össze, annak gyorsan elmondjuk, idén is lesz kézilabdagála az év utolsó előtti napján. Tudják, ilyenkor játszanak vegyes csapatok egymás ellen" - vezette fel a csütörtöki délutáni sajtótájékoztatót Gundel Takács Gábor, akiről gyorsan ki is derült, hogy a kézilabda közel áll a szívéhez, annál is inkább, mert korábban kapus volt. Az E.On szponzorálta rendezvény hivatalos kampánya is ezzel a gundeli mondattal kezdődött.

Ha kell, egy héttel hamarabb indul Görbicz

A műsorvezető a világ legjobb kézilabdázónőjétől, Görbicz Anitától kérdezett elsőként, aki nagyon sajnálta, hogy két éve nem játszhatott agyrázkódása miatt, tavaly pedig a havazás és egy karambol miatt késve érkezett. Most tudatosította, nagy örömmel vesz részt a budapesti Syma-csarnokban rendezendő eseményen. "Ha kell, egy héttel hamarabb elindulok" - mondta. Az idei kampánynyitóról hiányzott Nacsa Olivér, így nem tudta megkérni Görbicz kezét, aki tavaly nemet mondott a humoristának, és idén férjhez ment.

Nacsa és Ganxsta ezúttal is fellép

A főszervező, Ágai Kis András felvázolta, milyen mérkőzésekre kerül sor. "Tizenhárom évvel ezelőtt a leégett Budapest Sportcsarnokban két fővárosi csapat lépett pályára a rájátszásos bajnoki döntőben, a Ferencváros valamint a Vasas. Előbbi most visszavághat. Az olimpiai csapatban három aranyérmes pólós mellett Erdei Zsolt, Noszály Sándor vagy éppen Szuper Levente is játszik, a médiaválogatottban pedig Csizsár Jenő és Vujity Trvtko mellett például Liptai Claudia és Gaál Noémi is ígérte részvételét. A csúcsmeccs ezúttal az All Star-derbi lesz, amelyikre a közönség szavazásával alakulnak ki a csapatok" - mondta. Nacsa Olivér és Ganxsta Zolee jelenléte már-már szokásosnak mondható.


Együtt a kézis nagycsapat (Fotó: kezilabdagala.hu)

A jelöltek közül a legtöbb szavazatot kapó két-két férfi és női játékos jut lehetőséghez. Szavazni ezúttal is a hivatalos weboldalon lehet december hetedikéig.

Félperces támadási idő

Ágai arról is tájékoztatott, hogy kísérleti jelleggel bevezetik a találkozókra a félperces támadási időt, amitől azt remélik, hogy pörgősebb lesz a játék, szépségversenyt viszont idén nem rendeznek.

A főszponzor képviseletében a vezérigazgató, Konrad Kreuzer viccesen úgy nyilatkozott, hogy ők nemcsak a kézilabdát, a női kézilabdát támogatják. "Nagyszerű nők, nagyszerű sportemberek" - ismerte el.

Kökény melegít

A Magyar Kézilabda Szövetség főtitkára, Sinka László szerint egy dinamikusan fejlődő sportágnak mindenképpen szükség van ilyen eseményekre, mert elegánsan, jókedvűen, sok kacagással mutatja be a szépségeket. Kiemelte még emellett, hogy a hangulat is remek, tavaly Debrecenben ezrek szórakoztak kitűnően.

A szereplők közül Kökény Bea elárulta, féléve van edzésben, és a '93-as bajnoki finálé revansára készülnek. "Egymás közt arról beszélgetünk, ha a Fradinál netán újabb játékosok dőlnének ki, akkor nekem meg Pádár Ildinek elő kell keresni az igazolását, és januárban ott lehetünk a Bajnokok Ligájában, legalábbis a kispadon" - mondta széles mosoly mellett.

Balogh pisztollyal jól lő

A vasasos Varga Márta ehhez annyit tett hozzá, hogy már ő is nagy erőkkel készül, hogy leadja a kilóit, és ugyanazt az eredményt várja december végén, mint ami korábban volt.

Az olimpiai ezüstérmes Balogh Gábor úgy fogalmazott bármikor részt vesz ilyen eseményen. "Fürge vagyok, ez lehet az erősségem, de bízom benne, hogy Mocsai mester még ad néhány jó tanácsot." Gundel felvetésére, miszerint jól lő-e, csak annyi volt a válasza, hogy pisztollyal igen, azt is szívesen megmutatja.

Hogyan sáncol Till Attila?

A gálát a Sport1 televízió közvetíti, tavaly a harmadik legnagyobb nézettséget ez a program hozta nekik. A tv2 szilveszterkor egyórás összefoglalót sugároz, a csatorna nézői tehát megnézhetik, miként boldogulnak a kézilabda pályán a csatorna arcai.

Sor kerülhet Bárdos András és az időjós Németh Lajos összjátékára, és lehet, hogy utóbbi fog irányítani, ami egy hírműsorban elő sem fordulhatna. De még az is lehet, hogy Till Attila sáncol egyet.

Az All Star-jelöltek névsora:
NŐK:
Kapusok: Herr Orsolya (Győr), Hoffmann Kitti (Dunaferr), Pálinger Katalin (Krim Ljubljana), Petróczi Viktória (Győr), Triffa Ágnes (Vasas)
jobbszélsők: Balogh Beatrix (Cornexi), Bódi Bernadett (Győr), Csáki Viktória (Debrecen), Kovacsicz Mónika (Győr), Lovász Zsuzsanna (Dunaferr)
jobbátlövők: Hornyák Ágnes (Győr), Mehlmann Ibolya (Aalborg), Németh Helga (FTC), Radulovics Bojana (Győr), Sopronyi Anett (Debrecen)
irányítók: Görbicz Anita (Győr), Orbán Annamária (Debrecen), Pigniczki Krisztina (Dunaferr), Siti Eszter (Krim Ljubljana), Szucsánszki Zita (FTC)
beállósok: Borbás Rita (Dunaferr), Borbély Zsanett (Kiskunhalas), Madai Petra (Debrecen), Őri Cecília (Vác), Szamoránsky Piroska (FTC)
balátlövők: Ferling Bernadett (Dunaferr), Mörtel Renáta (Dunaferr), Tápai Szabina (Cornexi), Tomori Zsuzsanna (Vasas), Tóth Tímea (FTC), Szűcs Gabriella (Debrecen)
balszélsők: Juhász Gabriella (Győr), Kenyeres Fanni (Cornexi), Kirsner Erika (FTC), Nagy Ivett (Dunaferr), Vérten Orsolya (Győr), Vincze Melinda (Dunaferr)

FÉRFIAK:
Kapusok: Mikler Roland (Dunaferr), Szathmári János (Dunaferr), Szente Gábor (Szeged), Tatai Péter (Veszprém)
jobbszélsők: Bendó Csaba (Szeged), Berta Róbert (Szeged), Harsányi Gergő (PLER), Iváncsik Tamás (Dunaferr), Tombor Csaba (Veszprém)
jobbátlövők: Bakos Dávid (Szeged), Gulyás Péter (Veszprém), Laluska Balázs (Leon), Nagy Kornél (Dunaferr), Nagy László (Barcelona)
irányítók: Buday Dániel (Veszprém), Császár Gábor (Dunaferr), Eklemovics Nikola (Veszprém), Lendvay Péter (Szeged), Józsa Máté (PLER)
beállósok: Gál Gyula (Veszprém), Mezei Richárd (Szeged), Sándor Ákos (Dunaferr), Zubai Szabolcs (Dunaferr)
balátlövők: Éles József (Amititia Zürich), Grebenár Gábor (Dunaferr), Pérez Carlos (Veszprém), Putics Barna (Veszprém)
balszélsők: Iváncsik Gergő (Veszprém), Pásztor István (Veszprém), Törő Szabolcs (Dunaferr), Vadkerti Attila (Szeged)
Edzők: Németh András és Skaliczky László