Már a botrányselejtező előtt ácsolták a győzelmi emelvényt a bosnyákok

A magyar férfi kézilabda-válogatott 27-24-re vezetett Szarajevóban, és ha nem szakad félbe a 49. percben a bosnyákok elleni vb-selejtező, akkor is fontos sikerét könyvelhette volna el ez a generáció, de a nézőtéri dobálás miatt a svéd ellenőr határozottan jelezte: vége van.

Nagy Lászlóék nyertek már fontosabb meccseket, de ilyen hangulatban viszonylag ritkán játszanak, és simán elviselték a lelki terhet. Ha három góllal veszítenek, életük egyik nagy élményétől fosztják meg magukat, nem jutnak ki a horvátországi világbajnokságra. A horvát szervezők megígérték, a határhozközeli Csáktornyán játszanak, csakúgy, mint a nők 2003-ban.

A végére fáradó magyarok nagyon kevés hibával játszottak, az első perctől fokozottan ügyeltek arra, ne kerüljenek előnybe a bosnyákok, mert a hétezer fanatikus olyan állapotban hajthatta volna a játékosokat, hogy veszélybe kerülhetett volna a továbbjutás. Egyénileg ugyan gyengébbek a mieinknél, de határtalan önbizalommal még az is sikerülhetett volna nekik, ami egyébként soha, azok a lövések is bemehettek volna, amik általában nem.

Bosznia még soha nem jutott ki függetlenné válása óta világbajnokságra – más sportágban sem –, most itt lehetett volna az alkalom, nem véletlenül ácsolták már jó előre a csapatnak a győzelmi emelvényt, a felfokozott várakozást talán ez szimbolizálta leginkább.

Pénteken jegyet már alig lehetett kapni. A bosnyák drukkerek ezúttal is három ujjukat mutogatták a magyarok felé, pontosan úgy, mint a zenicai futball-selejtező előtt, de akkor poraiból támadt fel a néhány nappal előtt a norvégoktól négy gólt kapó válogatott, és 3-1-re nyert.

A kézisek nem poraikból támadtak fel, csupán igazolták: a gyöngyösi első meccs nem a realitásokat tükrözte. Akkor érthetetlen hibákat követtek el, most azonban fegyelmezetten, nagy szívvel játszottak. Főként ezt hiányolta Skaliczky László a múlt szombati meccs után.

Miután az öltözőbe vonult a magyar csapat, Ericcson ellenőr a magyarokhoz ment. Skaliczky annak ellenére, hogy látta két alapemberének sérülését, belement a folytatásba.

Az ellenőr ugyanakkor tudatta, hogy az első dobálásnál ő maga fogja beszüntetni a játékot. A szakember akkor háborodott fel, amikor felé is tárgyak repültek, és bár eredetileg békülékeny hangot ütött meg, elveszítette a türelmét. Noha szerette volna, ha megy a játék, egyik pillanatról a másikra váltott, határozottan jelezte, lehetetlen a folytatás.

A magyarok az öltözőben csak a hatalmas füttykoncertet hallották, és ebből sejtették: nem kell még egyszer kimenniük.

A játékosok tartottak a hazameneteltől, de egyetlen szurkoló sem várta őket a busznál, így nyugodtan felszállhattak, és nem értették, mi történt a meccs hajrája előtt.

Gál Gyula sérülése látványos volt, mert épp a csontnál találta el őt egy pénzérme, ha pár centivel feljebb, akkor a szemét veszélyeztette volna. Eklemovics vádlisérülése sem súlyos. Abban viszont mindenki megegyezett, ilyen hangulatban még senki sem játszott, egy pillanatra tényleg megfordult a fejekben, akár nagy balhé is lehet.

A bosnyák újságok azt tették szóvá, hogy az izlandi bírók ellenük fújtak, a higgadtabb beszámolók szerint nem kapták meg a hazai pálya előnyét. Ebben van igazság, de a szabálykönyvben nincs benne, hogy a hazai pályán játszót segíteni kell. A bosnyák játékosok nem voltak sportszerűtlenek, talán csak akkor, amikor a sérült Doboracot ölben vitték le, az feszítette túl a húrt.

A bosnyákok pályabezárásra számíthatnak, de erről később határoznak. A magyarok meg készülhetnek Csáktornyára, és hogy sokan biztatják majd őket a horvát kisvárosban.