A Ferencváros lefagyott az orosz télben
Maglódi Lajos, a magyar csapat ügyvezetője az MTI-nek elmondta: szombat este ülésezett az érintett két csapat és az európai szövetség (EHF) ellenőre, miután az FTC a rossz időjárás miat, több mint kétnapos utazást követően csak szombat estére érkezett meg Volgográdba.
Mivel a magyarok feladták a pályaválasztói jogot, így az első mérkőzésre szombaton került volna sor. Délben azonban nem kezdődhetett meg a mérkőzés, mivel akkor még Moszkvában volt a csapat, és a rossz idő miatt nem tudott tovább indulni. Az FTC végül kora délután repült el Volgográdba. A helyiek felvetették, ellenfelük megérkezése után akár azonnal játszhatnak, vagyis még szombat este abszolválhatják az első mérkőzést, ezt azonban a Ferencváros nem fogadta el a hosszú utazással járó fáradtságra hivatkozva.
"Az a döntés született, hogy a visszavágó eredeti időpontjában, azaz vasárnap, magyar idő szerint délben egyetlen meccs dönt a továbbjutásról. Amennyiben hatvan perc után döntetlen lesz, hosszabbítás következik" - mondta Maglódi, hozzátéve, hogy külön köszönet illeti Sinka Lászlót, a magyar szövetség főtitkárát, az EHF végrehajtó bizottságának tagját, aki rengeteget segített, hogy a kacifántos ügy megoldódjon.