Oktatta a világ legdrágább csapatát az MKB

2010.10.02. 19:51 Módosítva: 2010.10.02. 19:55
Már a félidőben kétgólos előnyt harcolt ki a magyar kézilabda bajnok MKB Veszprém, az utolsó percekben hattal is vezetett a világválogatottnak megfelelő Hamburg ellen a Bajnokok Ligájában. Végül hárommal nyert (33-30), Marko Vujin abszolút vezér volt, de Császár és Gulyás is fontos gólokat lőtt, Fazekas és Perics kiválóan védett, míg a német kapusok kilenc labdát fogtak 60 perc alatt.
Nézze meg a képeket!

A férfi kézilabda Bajnokok Ligája második fordulójában a végső győzelemre is esélyes Hamburg érkezett Veszprémbe, amelyik szinte minden poszton két világklasszissal rendelkezik, hiszen 8,5 millió eurós a költségvetése. Ennek megfelelően iszonyú sok variációs lehetőséget képes alkalmazni védekezésben, támadásban egyaránt. Egy kimutatás szerint a világ legértékesebb játékosai Hamburgban vannak, hajszállal megelőzi még a BL-győztes Kielt is.

Mocsai Lajos csapata azonban a csoportkörben az elmúlt két évben mindkét német BL-ellenfelét – Flensburg, Löwen - legyőzte hazai pályán, igaz a Hamburg még náluk is erősebb. A frissen igazolt Kraus nem véletlenül fogalmazott úgy, hogy ennek a csapatnak mindent nyernie kellene idén, olyan erős az állománya.

A HSV erejét az első körben, múlt vasárnap meg is mutatta az erejét, a francia Montpellier-t csarnokavatóján - ünneprontóként - győzte le 30-26-ra.

Fazekas kezdett a kapuban, Császár irányított, Terzic került balátlövőbe. Vujiné volt az első két gól, a másodikat emberhátrányból vágta a bal alsóba. A németek egyenlítettek, Vujin viszont 3-2-re módosított. Iváncsik Tamás indításból közbeszólt a Vujin-parádéba, így lett 6-3 a 12. perc végére.

Két német gól után Terzic jött, majd Vujin hetesből visszaállította a háromgólos különbséget, mert az MKB blokkjai hatékonyak voltak. (8-5)

A félidő utolsó tíz percére beállt Carlos Perez is, két gólt is lőtt, de ő sem tudta megakadályozni a 25. percre az egyenlítést. (10-10) Lackovic megtalálta a rést a hazai védőfalon.

Egy perc múlva viszont újra kettő volt közte, mert Sulic és Iváncsik Gergő volt pontos. A félidőre is megmaradt a kétgólos különbség, de érezhető volt, ha a Hamburg rohanni kezd, lehetetlen megállítani.

A fordulás utáni gólváltás után beállt a szerb Perics és rögtön megfogott egy hetest. Fontos volt, mert előtte Laluskát kiállították. Vujin továbbra is tarthatatlan volt, tizedik gólját lőtte az átlövő a 36. percben. A kétgólos különbséget négyre növelte az MKB a 40. percre – 22-18 -, mert a szélek éltek, Iváncsik Gergő mellett Gulyás is betalált.

Ekkor volt a legnagyobb különbség a két csapat közt, utána két és három gólt között ingadozott, mert Vujin hibátlanul lőtt, és fantasztikus passzokat is adott, ezekből Sulic találta el a kaput. Az egyik bravúros megoldás is a nevéhez fűződik, a gyengébbik kezével, ballal lőtt a kapuba, igaz ezt visszafújták.

A 47. és az 51. percre újra négy gól volt az előny 26-22 után 28-24. Az utolsó tíz percet azonban kettős hátrányban kezdte a Veszprém, Lindberg azonban mellélőtte a hetest. A kettős hátrány ellenére Gulyás elment a szélen, és bepattintotta a hosszú sarokba. Majd Perez hatalmas gólt lőtt, így a németek nem tudtak közelebb kerülni, maradt a bűvös négygólos vezetés. Császár Gábor a jobb szélről, kisodródva hármat lőtt, Eklemovics egy percet sem játszhatott.

A hamburgi edző, Martin Schwalb nehezen viselte az eseményeket, a horvát beálló, Igor Vori egyszer a zsűriasztalnál reklamált nagyon hevesen.

Négy perccel a vége előtt öttel ment az MKB, a németek idegességét jellemezte: kétszer is eladták a labdát. Perez újabb gólja után egyértelmű volt, ezt a meccset megnyerte a hazai csapat. (33-27)

„Auf wiedersehen” – ekkor szólalt meg a kórus, Lijewski és Gille még szépített, így lett 33-30. Nagyon fontos győzelem volt, kivált, mert pontegyenlőség esetén az egymás elleni eredmény dönt, így kifejezetten értékes lehet a három gólos győzelem.

„A csapat nagy győzelme volt a mai, mert egy kiemelkedő egyéni teljesítmény akkor ér valamit, ha a csapat is jól működik. Stratégiai és taktikai válaszunk volt ellenfelünk minden lépésére, pedig folyamatosan változtatta a felállását. Egy rövid időre éreztem csupán, hogy megállt a játékunk, de ezen gyorsan túlléptünk. Megérdemelten nyertünk” – értékelt Mocsai Lajos.

Férfi BL, B csoport, 2. forduló

MKB Veszprém-HSV Hamburg 33-30 (15-13)
MKB VESZPRÉM: Fazekas, Perics (kapusok), Császár 3, Eklemovics, Gulyás 5, Iváncsik G. 3, Iváncsik T. 1, Korazija, Laluska, Lusnyikov, Nagy K., Pérez 4, Sulics 3, Terzics 1, Vilovszki, Vujin 13 (6).HAMBURG: Bitter, Sandström (kapusok), Duvnjak 2, Flohr, B. Gille 3, G. Gille 1, Hens, Jansen 6, Kraus, Lackovics 6, M. Lijewski 3, Lindberg 6 (2), Schliederman, Schröder, Vori 3.
Kiállítások: 10, ill. 10 perc
Hétméteresek: 6/6, ill. 4/2