Valér
4 °C
8 °C

Görbiczék hét góllal nyertek a BL-ben

2013.02.11. 21:02

Második mérkőzését is könnyedén nyerte a Győri Audi ETO KC a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjében: a magyar bajnok hétfő este a dán Randers vendégeként nyert 25-18-ra.

Több kimaradt akció után a negyedik percben a magyar bajnok szerzett vezetést, és gyorsan kirajzolódott, hogy az ETO védelme a megszokott magas színvonalon zár. A nyolcadik percben, 1-3-nál a hazaiak időt kértek, de nem változott szinte semmi.

Támadásban, ha Lökéhez került a labda, gól vagy hétméteres lett belőle, a dánok bénultan nézték, miként játszik velük a Győr (1-5). Később valamelyest rendezte sorait az hazai csapat, ezért 4-7-nél már a vendégek kértek időt, ugyanis megtorpant a kezdeti lendület.

A cserék jót tettek a Randersnek, indításgólokkal felzárkózott (7-8) a dán csapat. Csakhogy a győrieknek is voltak tartalékaik, sorozatban szerzett három találattal megint megnyugtató lett a különbség, amely a szünetre ötgólosra nőtt.

A fordulás után rosszul kezdett a magyar bajnok, ezt három gyors góllal használta ki a dán csapat. A rövidzárlat nem tartott sokáig a győri oldalon, a Görbicz-Löke páros két remekbeszabott akció végén volt eredményes, majd a válogatott irányító hetesből is betalált, így először hatgólosra nőtt a különbség (11-17).

A kezdeti lendület után a dánoknak több mint tizenegy percre volt szükségük ahhoz, hogy újra gólt szerezzenek, sőt, ezt újabb kettővel toldották meg, Ambros Martin győri vezetőedző pedig időt kért. A kívánt eredményt ez sem hozta, ráadásul emberhátrányba került a tavaly BL-döntős magyar csapat. Löke egy szenzációs góllal és egy kiharcolt kiállítással törte meg a több mint tízperces csendet. A hajrában a végig kiválóan teljesítő Katrin Lunde több nagyszerű védést is bemutatott, ezzel gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés, a vége hétgólos győri siker lett.

Az ETO szombaton a hozzá hasonlóan hibátlan mérleggel bíró Larvik otthonában játszik.

Női BL, középdöntő, 2. forduló:

I. csoport:
Randers (dán)-Győri Audi ETO KC 18-25 (9-14)
a magyar csapat gólszerzői: Görbicz 6/5, Löke 6, Lekic 3, Orbán 3, Amorim 3, Rédei-Soós 2, Radicevic, Kovacsics 1-1