Hét ok, amiért a Győr verhetetlen marad

2013.05.14. 14:39
Ha a pénz és a szakmai tudás megfelelő játékosokkal találkozik, abból csak jó dolog sülhet ki. A győri női kézisek újraírhatják a kézilabda BL történetét. A légiósok tudásából a magyar közeg is sokat hasznosíthat, mert a kézisek nyitottak és befogadók, nem kirekesztők.

Két minimális különbséggel elveszített Bajnokok Ligája-döntő – Görbicz sérülése után egy góllal volt jobb a Viborg 2009-ben, a Podgorica idegenben lőtt több találattal tavaly – után a Győr kettős győzelemmel érte el története legnagyobb sikerét.

Nem volt olyan vezető – polgármestertől edzőig vagy az elnökig –, nem volt olyan játékos, aki ne emelte volna ki az egységet, azt, hogy az elmúlt évekkel ellentétben idén csapatként küzdöttek.

Mi pedig összegyűjtöttünk néhány okot arra, hogy a Győr miért uralhatja könnyen a következő pár évet is a nemzetközi női kézilabdában (ahogyan 2005-től a magyar bajnokságban is mindössze egyszer adta át az aranyat).

Ambros Martín

A spanyol edzőt az első helyen kell megemlíteni. Már csak azért is, mert ő formálta az egyénileg kifejezetten képzett játékosokat egymásért küzdő csapattá, megkockáztathatjuk, baráti közösséggé. Nyilván felhasználta, amit 2001-ben játékosként átélt, amikor a Portland San Antonióval megnyerte a BL-t. A két sztár, a fehérorosz Jakimovics és a francia Jackson Richardson is csapatának tagja volt, de akkor sem lehetett kiegészítő emberek nélkül kupát nyerni. Pláne, mert a Nagy Lászlóval felálló, sebezhetetlennek látszó, és jobb erőkből álló Barcelonát verték.

Martín természetesen magával hozta edzői szemléletét, amivel az Itxakót is felemelte már, a védekezést. Két éve épp a Győrt ütötte ki csapatával, a két meccsen mindössze 45 gólt dobtak Görbiczék. Amorim és az általa hozott Tervel, esetleg Lekic vagy épp Kovacsics állt a védelem tengelyébe, akik mögött Lunde a kapus, így meg is volt, mire lehet alapozni. Átlagban 22 gólt nem kaptak a sorozat alatt, ami félelmetes, mert változatos támadásokkal a 23 gól szinte ujjgyakorlat.

De a variációk használatát, a védekezésbeli kisebb tolódásokat nyilván neki kellett kidolgoznia. Innovatív, taktikailag mindent tud, tökéletes választás volt az idehozatala, az egész sorozat legsúlyosabb mélypontján, amikor a Valcea hattal vezetett Veszprémben, akkor sem veszítette el hitét és nem utolsósorban hitelességét csapata előtt. Ez a töretlen és sugárzó hit vélhetően jövőre sem fog megváltozni.

Történelem

A női Bajnokcsapatok Európa Kupájában, valamint az ezt a sorozatot felváltó BL-ben jól körülírható szakaszok vannak. Az első a szovjet korszak, amelyik 1966-tól 1988-ig tartott, a huszonkét év alatt a Kaunas kétszer nyert, a Szpartak Kijev tizenháromszor.

A Szpartakot 1988-ban az a bécsi, a semmiből megteremtett és összevásárolt Hypo verte, ami  2000-ig újabb nyolcat nyert.

2004 és 2010 között jött a dán korszak, a Slagelse és a Viborg uralmát a Zvezda tudta egyszer megszakítani.

A női kéziben a hegemónia megteremtése azért is könnyű, mert nem olyan sokszereplős a játék, a spanyol és a francia csapatok idén nem is vettek részt a sorozatban, és visszatérésükről egyelőre nincs szó. Emellett sikeres klubhoz a legjobbak is szívesebben igazolnak.

Könnyen elképzelhető, hogy most egy magyar sorozat épül, mert lényegesen biztosabb mind az anyagi, mind a szakmai háttér, mint az előző magyar győztes Dunaferrnél volt 1999-ben. Az utánpótlásbázis is erős, hosszú távon lesz merítési lehetőség.

Ellenfelek

A konkurencia, ahogy már utaltunk rá, nem változik gyakorta. Meg fog jelenni persze a színen a Szkopje, a két francia Pineau és Leynaud odamegy, két győri odamegy (Lekic, Radicevic), de még nem tudni, ki fogja őket összerakni, pedig az egy igen komoly kérdés. Akármilyen edző ugyanis nem tud világválogatottal bánni.

A csőd közeli román Valcea aligha lesz olyan erős, mint idén, bár az ott maradó román válogatottat a most sérült Neaguval nem szabad lebecsülni.

A fiatalokra és a frissen igazolt balkezes átlövő Dalbyra építő Podgorica és a Ljubljana viszont erősebb lehet, de Zácsik, valamint a sérültek visszatérésével a Ferencvárossal is számolni kell.

A Larvik tarthatja a szintet, és valamelyik dán is feljöhet, de csak hatalmas bravúrral érhetik el két meccsen a győri állomány fizikai és mentális szintjét.

De az anyagi biztonság miatt a Győr igazából még bárkit igazolhat, ami mindenképpen biztató tartalék.

Mit jelent az Audi támogatása?

A határtalan nyugalmat, és hogy a legjobbakat is képes megfizetni egy magyar klub. Mert a két norvég olimpiai bajnok, Lunde és Löke nem olcsó, de így is hosszabbítottak. (Nyilván magánéletük átakulása miatt egyszerűbb volt itt tartani őket, mindketten győri focisták szerelmei lettek.)

Jelenlétük azért is különösen fontos, mert alázatuk átragad a többiekre – a beálló futva jár otthonából edzeni és vissza is, a repülőn hazafelé már a meccs felvételét elemzi –, és a norvég módszerről, például a BIP-tesztről is sokat felfedhetnek.

Emellett nyilván megfizethetetlen, ha egy fiatal győri Lökétől lesi el az egykezes kunsztokat, hogy kell a kapu felé fordulni vert helyzetből. Egyéni edzésprogramját ugyanakkor nem ajánlott fiatalnak végigcsinálnia, mert férfiaknak is izomlázuk lett tőle két napig.

Lunde pedig maga a tökély, hiszen vonzza a labdákat, annyira érzi a szándékot, mi fog történni, és akkor arról még nem beszéltünk, milyen a ruganyossága. A bemelegítés alatt élmény nézni, hogy spárgázik az egyik sarokból a másikba, nincs ember, aki ilyen gyorsan átér az egyikből a másikba. Hihetetlen a reakcióideje, és olyan könnyed, mintha nem is nagy erővel céloznák a kapuját.

Az autógyár euróban adja a pénzt, így bármilyen forintárfolyam is van, a játékosoknak nem kell tartaniuk esetleges csúszásoktól, míg ez például Veszprémben gondot jelentett.

Játékosállomány

A montenegrói Katarina Bulatovic érkezése nyílt titok, ezt alátámasztandó magyar menedzsere (Bognár Nándor) van. Bulatovic nem könnyű személyiség, Martínra nagy szükség lesz a fegyelmezésekor, de ha Győrben fog játszani, az azt jelenti, hogy tartósan két oldala lesz a csapatnak. A szintén balkezes Rédei Soós sokat fejlődött, de ő nem a klasszikus átlövő, míg Bulatovic Amorimhoz hasonló őserő, tízről is képes bármikor gólt lőni.

Ráadásul a védelem közepén vagy kettesben is védekezik, szinte csere nélkül. Lekic pótlása így lényegében megoldott, komolyabb feladat a szintén a macedón Szkopjéhoz tartó Radicevic helyettesítése. Orbán eddig második szélsőként jól teljesített, de most várhatóan ő lesz az elsőszámú, mögötte pedig Bódi.

A két Hornyákkal, a szülés után visszatérő Ágival valamint az egyre több szerepet kapó Dórával a belső posztokon jelentősen erősödhet a csapat.

Tervel pedig posztja legjobbja, nyilván mindent megtesznek, hogy maradjon, Martín egyik kedvence is ráadásul.

Diplomácia

Tökéletes érzékkel jöttek rá Győrben arra, hogy az európai szövetség jó szemmel és segítően fogja nézni, ha a női szakágat igyekeznek a férfik szintjére felzárkóztatni.

Ennek Kelecsényi Ernő elnök az élharcosa: legyen a nőknél is négyes döntő, egyáltalán, ugyanarra a rangra szeretnének kerülni, mint a férfiak. (2014-ben így is lesz.) A Győrt ennek megfelelően nem is fogják egyhamar sújtani a bírók, és a Győr abban a kényelmes helyzetben lehet, hogy esetleg hosszú távon megkapja a címvédőnek járó kimondatlan előnyt.

Hazai pálya

Mivel Győr megkapta a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpia (EYOF) rendezési jogát, elodázhatatlan egy modern sportcsarnok megépítése. Üzleti szempontból sem utolsó, ha mihamarabb megépül az aréna, mert a jegybevétel triplázódna, és mint a két veszprémi meccsen láttuk, ötezren bármikor összejöhetnek. Ha egy állandó csarnokban játszhatnak Görbiczék, félelmetes hangulatban, még erősebbek lesznek.