Hihetetlen izgalmak, eggyel nyert az MKB
További Kézilabda cikkek
- Megkezdődött a jegyárusítás a Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjére
- A döntőben sem bírtak a norvég szupersztárokkal, hibátlanul védték meg Európa-bajnoki címüket
- A bravúrlányok tízezer darabra törnék az Európa-bajnoki bronzérmet
- Szenzáció! A magyar női kézilabda-válogatott tizenkét év után ismét érmet nyert az Eb-n
- Elképesztő siker! Tizenkét év után ismét Eb-bronzérmes a magyar válogatott
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája második csoportmeccsén az MKB-MVM Veszprém a német liga másodikját, a Rhein-Neckar Löwent fogadta, amelyik keretében ugyan tizenegy nemzet legjobbjai vannak, mégis a magyarok voltak a favoritok. Legalábbis a fogadóirodák valamint a Löwen honlapja szerint.
Ezt az első öt percben azonnal nyomatékosította a magyar bajnok, mert egy 4-0-s rohammal kezdte a meccset, az első gólt Nagy László szerezte, aztán Chema cselezett és lőtt gólt, majd tökéletesen szolgálta ki Sulicot, eközben Alilovic is a helyén volt.
Amikor 7-2-re lépett el a hazai csapat, akkor kért időt a Löwen, onnan pedig három gólt lőttek zsinórban a vendégek. Mivel ezt 45 másodperc alatt tették meg, azt is láthattuk, nem akármilyen képességű az ellenfél.
Az ötgólos különbség már nem tért vissza a meccsen, a változatosságot jól érzékelteti, hogy Alilovic fontos helyzetben ziccert fogott, így nem jöttek fel egy gólra a németek, míg a magyarok kétszer is pontosan fejezték be a támadásukat, rögtön négy gól lett. (14-10)
A 18. percben Nagy László megkapta második kétperces büntetését. Az elsőnél talán kicsit szigorúak voltak a bírók, a másodiknál a csapatkapitány hibázott - nagyon bosszantotta is -, mert korábban el kellett volna engednie a riválisát.
A félidő végére 17-14 lett, a szerb Momir Ilics vezére volt a Veszprémnek, nemcsak a saját pozíciójából, középről, illetve a balkezes oldalról is hatékonyan tüzelt. A másik oldalon Myrhol volt tarthatatlan, ő is gólra váltotta a lehetetlen helyzeteket. A korábban a városban is megforduló norvég egy kézzel is könnyen szedte össze a labdákat beállóban.
A második félidő első percében Sulic is megkapta a második kétperces büntetését, a két francia bíró ezúttal is sújtotta az MKB-t.
A Löwen feljött egy gólra, ekkor azonban Nagy László összekapta magát és csapatát – csak támadásban volt bent, nem lehetett kockáztatni -, és duplájával 19-17 lett.
Grötzki találata után az egyenlítésért támadhattak a németek, de akkor még rosszul passzoltak. Aztán Ilics egy extra gólt lőtt, hatalmas bomba helyett lágyan rakta a kapuba a labdát védővel a nyakán.
Hárommal megint nem sikerült ellépni, mert Grötzki megint egyre hozta fel a Löwent. Ilics nem hagyta magát, most a szélről pattintott, ő Landin lábai mindig megtalálta a rést. Mindenki más is ezt a területet támadta, mert a dán kapus majdnem két méter, és kézzel könnyen ártalmatlanítja a labdákat.
A 40. percre egyenlített az ellenfél. (21-21) Támadásban nem volt ötletük a mieinknek, a labdavesztés után Grötzki rohant végig a pályán, az időkérés törvényszerű volt.
Sulic és Ilics 20 másodperc alatt kettőre módosította az előnyt, a labdaeladás után viszont az egyik el is ment.
Nagy László ismét Landin lábainál találta meg az utat a kapuig, a háromgólos megnyugtató vezetés ezúttal sem jött össze, mindkétszer Chema rohanása volt indokolatlan, nem meglepően behozta a helyére Ruesgát Ortega mester.
Ő pedig 26-23-ra alakította az állást, miután Alilovic bravúrjai is a legjobbkor jöttek. Guardiola gólja és Iváncsik Tamás rossz büntetője után Gensheimer pontos volt büntetőből, majd Sigurmansson a szélről pörgetett a kapuba, ismét egál lett.
Jamali az alsóba lőtt, Alilovic védett, Ruesga nem hibázott. (28-26) Mivel ekkor már csak nyolc perc volt hátra, visszaállíthatta a legerősebb védekezését a Veszprém, de ez a fal sem tudta megakadályozni a következő egyenlítést. (29-29)
Két perccel a vége előtt már a vezetésért támadtak a németek, a magyarok azonban labdát szereztek, a kilencgólos Ilics ellenben először hibázott. Schmid hibája után - elcsúszott középen - Chema végigrohant a pályán, és egy volt ide.
Az utolsó percet a németek végigtámadták, kapufát lőttek - Schmid lett a vesztő ember -, a kipattanót Sulic nem akarta megfogni, hanem csak beleütni, mert így legalább a hátralévő három másodperc lepergett az órán.
Nagy és izgalmas győzelem volt, de ennél lényegesen is jobban tud játszani a magyar bajnok. Carlos Ortega elismerte, szerencséjük is volt a fontos pillanatokban.
MKB-MVM Veszprém-Rhein Neckar Löwen 30-29 (17-14)
Celje (szlovén)-Szanktpetyerburg (orosz) 29-22 (15-10)
Motor Zaporizzsja (ukrán)-Croatia Zagreb (horvát) 31-30 (18-15)
Az állás: 1. Veszprém 4 pont, 2. Zaporizzsja 3, 3. Celje 2 (50-46), 4. Zagreb 2 (54-52), 5. RN Löwen 1, 6. Szanktpetyerburg 0