Gyilkos, 80 perces meccs, gyilkos befejezés

2013.12.18. 20:17 Módosítva: 2013.12.18. 20:17
A második hosszabbítás végén már a mieink futottak az eredmény után, az utolsó percekre felőröltek bennünket a hátrányban többet játszó brazilok, akik először vannak vb-elődöntőben. Nem jutott a négy közé az eddig veretlen francia és az olimpiai bajnok norvég válogatott sem, előbbieket a lengyelek, utóbbiakat a házigazda szerben ütötték ki a nyolc között.

Még el sem kezdődött a női kézilabda-világbajnokság, amikor a szövetségi kapitány, Hajdu János azt mondta: a brazilokat szeretné a nyolc között, hogy visszavághassunk nekik a novemberi szombathelyi vereségért.

A terv bevált, a brazilok volt az ellenfeleink szerda este. Eddig sohasem jutottak a vb-n négy közé, két éve hazai pályán a spanyoloktól kaptak ki egy góllal, de talán még ennél is fájdalmasabb volt a vereségük az olimpiai negyeddöntőben, mert a címvédő norvégokkal szemben már hattal is vezettek, végül azonban 21-19-re alulmaradtak.

A stílusuk nem fekszik nekünk, mert nyolc éve nem vertük őket – a dánokat és a szerbeket is legyőzték a csoportban –, amikor a 2008-as olimpián Hajdu volt a kapitány, Tomori utolsó másodperces lövésével lett döntetlen, pedig a szünetben öt góllal mentünk.

A brazil válogatott erősségét jelezte az is, hogy a csapat fele a Hypóban játszik, a 186 centis Amorim pedig a Győrben.

A magyar csapatban Görbicz ezúttal kezdett, Tomori volt az egyik, a balkezes Soós a másik oldalon az átlövő, Szamoránsky a beálló.

Rosszul kezdődött a meccs. Tomori betörésgóllal mutatkozott be, Triscsukot rögtön kiszórták két percre, Nascimento pedig belőtte a hetest. Majd a balkezes szélső a rövidbe lőtt a szélről, az újabb hetese illetve Cavaleiro lerohanása 4-1-et jelentett az ötödik percre.

A kapitány azonnal időt kért

Aminek lassan kezdett érződni a hatása. Zácsik rossz lövése után Nascimento ment végig a pályán, és könnyedén pattintott a kapuba Herr mellett.

Szucsánszki jött be – Görbicz lement a szélre –, övé lett a második magyar gól. Amorim trükkös lövéssel belőtte a hatodikat, Rodrigues kiszámíthatatlanul pattintott, amivel öt volt közte.

Ezután kezdődött a magyar felzárkózás. Szucsánszki összeszedte saját kipattanóját, ezzel közelebb hozott bennünket, majd Herr védése után a Fradi irányítója kiharcolt egy büntetést is, Tomori pedig rögtön bevágta a labdát. Újabb magyar védés után Bognár-Bódi szép lövéssel a szélről 7-5-re módosított.

Kiestek a franciák és a norvégok is

A világbajnokságon eddig veretlen Franciaországot a lengyelek győzték le 22-21-re, de az igazi meglepetést az olimpiai bajnok Norvégia kiesése jelenti: őket a házigazda Szerbia 28-25-re verte úgy, hogy szünetben még a norvégok vezettek egy góllal (16-15-re). A negyedik negyeddöntőben Dánia 31-28-ra verte a németeket. Az elődöntőben brazil-dán és lengyel-szerb meccsek lesznek.

Rodrigues még hátrányból volt pontos, a kapust kiállították: nem lehetett tisztán látni, Arenhartot miért küldték ki, Rodriguest biztosan szövegért, de Triscsuk gondolatát olvasta Pessoa kettős előnyben, míg Rocha így is pontos volt középről. Triscsuk újabb lövése már gólt ért, Tomori újabb büntetést küzdött ki, Pessoa azonban Görbicz hetesét vetődve kiütötte. Tomori azonban kétszer nem hibázott. (9-8, még mindig oda)

Amorim hatalmas gólt lőtt, Bulath válaszolt rá a nyitottabb védekezéssel szemben. Az egyenlítés nem jött össze, mert ugyan a dunaújvárosi átlövő kapuba lőtte a labdát, de a bírók elvették belemenésért.

Az újabb támadásunkat elkapkodtuk,

Rocha indult belőle, lezserül tette a jobb alsóba a labdát.

Nascimento hetesét fogta Kiss, de Szekeres amatőr hibát vétett, rálépett a hatosra. Rodrigues lövésével viszont már nem tudott mit kezdeni a magyar kapus. (12-9)

Arenhartot nem sikerült becsapnia Kovacsicsnak a szélről, Soós viszont leforgott a védőjéről, és a hosszú alsót lőtte ki. A brazil támadások esetlegesek voltak, Szamoránsky összekapart egy labdát, és mivel üres volt a kapus, simán belőtte. (12-11, oda)

A második félidő Amorim-bombával kezdődött, Soós tökéletesen vette észre a berepülő Tomorit, aki nem is hibázott. Rodrigues higanymozgását kihasználva vágta be újabb találatát, majd egy álompasszt adott Piedadének, a beálló pedig belőtte. (15-12)

Amorimot kiállították, Soós rögtön kihasználta, de Rodrigues ismét megoldhatatlan feladatot jelentett a védelemnek. Cifra kettővel válaszolt rá, majd egy hatalmas belemenés után jól indítottunk, Kovacsicz nagy mázlival juttatta a kapuba a labdát, de ismét egyenlő volt az első perc után. (16-16)

Rocha és Görbicz első góljaival (ő rögtön duplázott)

a 40. percre már nálunk volt az előny.

A brazil időkérés alatt Görbicz így fogalmazott: higgyünk egymásban, lányok.

Kezdésként Cifrához passzolt, nem maradt el a büntető, a győri irányító belőtte, először vezettünk két góllal. (20-18, már ide.)

Egy pillanat alatt elment a két gól, de rögtön vissza is jött (Szucsánszki és Soós), az utolsó tíz perc mégis egyenlővel kezdődött, mert Cavaleiro állva hagyta a védőinket.

Kovacsics gólja a legjobbkor jött a szélről - magával vitte az embereket -, a brazilok ellenben eladták a labdát többször is. Bulath hetest harcolt ki pontosan hét perccel a vége előtt, Görbicz az egyik legravaszabb lövését húzta elő, bepörgette fej fölé. 24-22-es magyar vezetésnél - lésőbb kiderült, ekkor volt a legnagyobb sansz a meccs megnyerésére - a brazilok dán kapitánya időt kért, felrázta csapatát, a hullámzás folytatódott, az utolsó négy perc egyenlővel kezdődött. (25-25)

Cifra beállóból ismét eredményes volt - a legjobb meccsét mostanra tartogatta -, Nascimento hetese viszont a hálóig ment. Egy perccel a vége előtt 26-26 volt, de mi támadtunk. Nem jutottunk el lövésig.

A kétszer öt perces hosszabbítás

Kovacsicz-góllal kezdődött, öt perc alatt ez volt az egyetlen találat. A ráadás második öt percére ezt kellett megőrizni. Erre azonban Nascimento rögtön felelt, Zácsikot csak hetes árán tudták visszafogni. Görbicz pazarul pattintott, a labdaszerzés után az induló Kovacsicztól lépéshiba miatt a kapu előtt elvették a labdát, ez volt az újabb sorsdöntő momentum - nem tudtunk kettővel elhúzni - kivált, mert Szekerest kiállították. 

Herr nagyot védett, eladott labdánkból viszont ők indultak, Cavaleiro nem is hibázott. Ahogy Nascimento is, 17-16 után ismét ők vezettek, 29-28 volt az eredményjelzőn, így kezdődött az első hosszabbítás utolsó perce.

Tomori 15 másodperccel a vége előtt betört, és pontosabb nem is lehetett volna a pattintása, mert a felsőbe ment a labda. Három másodperccel a vége előtt Amorimot sikerült blokkolni.

Az újabb kétszer öt perces ráadás ráadás Nascimento góljával kezdődött, Amorimot kiállították, mert Herr kezéből érthetetlenül kiütötte a labdát. Tomori kihagyta a ziccert, Pessoa kirúgta ugyanis a labdát. Triscsukot kilökték, újabb előny, fél percig kettős előnyben voltunk, Cifra egyenlített. (30-30)

Az utolsó öt perc is döntetlenről kezdődött tehát,

Amorim kétszer is eladta a labdát, Tomori nem tudott betörni, Amorim ellenben igen, hetest kaptak. Nascimento vállalta el, és belőtte a bal alsóba, ez volt a tizedik gólja.

A brazilok iszonyatosan keményen védekeztek, Szucsánszkinak lőnie kellett passzív jelzés alatt, fogta a kapus. Az utolsó percben Moura bevágta - hihetetlen helyen találta meg a rést a hálóig -, Bulath is válaszolt rá egy fantasztikus lövéssel. Mind a két csapatból kiállítottak egy embert, Rocha a szellősebb védekezésen átgyalogolt, ez volt a meccs utolsó gólja.

33-31-re veszítettünk, az eddig hibátlan Brazília a ráadásban talpra állt, és nem veszített újabb vb-negyeddöntőt.

Ezt a meccset még sokszor ki kell elemezni, mert a gyenge kezdés után simán visszajöttünk, a fontos helyzetekben azonban az elemi hibák vezette oda, hogy nem játszhatunk éremért pénteken.

Jegyzőkönyv:

Brazília-Magyarország 33-31 (12-11, 26-26, 29-29)

Belgrád, Kombank Aréna, 800 néző. V: Mosorinski, Pandzsics (szerbek)
BRAZÍLIA: Arenhart – Nascimento 10 (4), Cavaleiro 4, Diniz, Amorim 5, Rocha 4, Rodrígues 5 (1). Csere: Pessoa (kapus), Moura 1, Andrade, Piedade 1, Da Silva 3. Szövetségi kapitány: Morten Soubak (dán)
MAGYARORSZÁG: Herr – Bognár-Bódi 1, Soós 3, Görbicz 5 (3), Szamoránsky 1, Tomori 7, Vérten. Csere: Kiss (kapus), Triscsuk 1, Szekeres, Bulath 2, Kovacsics 1, Zácsik, Szucsánszki 3, Kovacsicz 2, Cifra 5. Szövetségi kapitány: Hajdu János
Kiállítások: 18, ill. 8 perc
Hétméteresek: 6/5, ill. 4/3
Lengyelország-Franciaország 22-21
Az elődöntőben: Brazília - Dánia vagy Németország, Lengyelország - Szerbia vagy Norvégia