Nincsenek szavak, ez a szív diadala
Szombaton a Füsche Berlin 24-22-es, vasárnap a francia Montpellier - ez a klub nyerte 2003-ban a Bajnokok Ligáját - 29-28-as legyőzésével érte el története legnagyobb sikerét az EHF-kupát megnyerő Pick Szeged.
"Nincsenek szavak. Ez a szív diadala volt" - mondta az MTI-nek a 46 éves spanyol edző, Juan Carlos Pastor, aki hihetetlennek nevezte Ilyés Ferenc teljesítményét. Ilyés előbb szimpla, majd kettős hátrányból lőtt a kapuba az utolsó tíz percben.
A 2005-ben hazájával világbajnoki címig jutó szakember szerint ez a két gól sorsdöntőnek bizonyult, mert Ilyés nem adott lehetőséget a Montpellier-nek, hogy vezetéshez jusson. "Annak ellenére, hogy sok külföldi játszik a klubnál, nagyszerű közösség alakult ki, ez vezetett el a sikerig."
A következő szezonban már a nagy rivális Veszprémben szereplő Mikler Roland, akit a torna legjobb kapusának választottak, azt emelte ki, hogy nagyon nehéz lesz elhagynia ezt a kitűnő közösséget. Ezzel számára lezárult egy időszak, de így kellett lezárulnia, mert megkoronázta szegedi karrierjét. "Kevesen hitték, hogy megnyerhetjük, de megtettük" - fogalmazott.
"A Füchse Berlin legyőzése után elhittük, hogy tényleg győzhetünk. Ez érződött a döntő minden percében, de nem tudom felfogni, hogy tényleg sikerült" - mondta Balogh Zsolt, aki 57 találattal a Pick Szeged legeredményesebb játékosa volt a sorozatban.
Vadkerti Attila csapatkapitány úgy nyilatkozott, erre a hétvégére összeállt a csapat, és végre sikerült az a bravúr, hogy kétszer egymás után jól játszik kiváló rivális ellen. Tudták, hogy csak akkor emelhetik magasba a kupát, ha ezt sikerül végrehajtaniuk. Megemlítette, nehéz a trófea, de ha kell, 24 órán át is súlyzózna vele.
A szegedi szurkolók mámorukban elénekelték a Himnuszt.
Pick Szeged-Montpellier (francia) 29-28 (16-14)
Berlin, 8000 néző, v.: Slave Nikolov, Gjorgji Nachevski (macedónok)
gólszerzők: Ilyés 7, Larholm 5, Ancsin 4, Mindegia, Prce 3-3, Kekezovic, Zubai, Balogh 2-2, Vranjes 1, illetve Gajic 10, Tej 4, Kavticnik, Dolenec, Gaber 3-3, Simonet, Grebille 2-2, Guigou 1
hétméteres: 4/4, illetve 4/4
kiállítások: 14 perc, illetve 4 perc