Hihetetlen bravúrral kupagyőztes a Szeged

2014.05.18. 17:32 Módosítva: 2014.05.18. 17:37
A tízéves német egyeduralmat megszakítva a Szeged lett az EHF-kupa győztese. Ilyés Ferenc a legváratlanabb és legfontosabb helyzetekben is betalált, abszolút vezér volt nemcsak védekezésben, támadásban is. A kapus Mikler Roland is mindent kiadott magából utolsó szegedi meccsén. A macedón bírók is velünk voltak, a Pick 29-28-ra nyert.

Történetének legnagyobb sikerét érte el a Pick Szeged már szombaton, miután az EHF-kupa négyes döntőjében a házigazda Berlint 24-22-re legyőzte. A Szegednek sokszor volt jó periódusa egy meccsen belül a szezonban, de ilyen összeszedett támadójátékkal, fegyelmezetten és jól védekezve hatvan percen keresztül még egyszer sem játszott.

A spanyol edző, Juan Carlos Pastor erre a hétvégére hozta a legjobb formába csapatát, és két egymást követő napon fantasztikus játékkal rukkolt ki.

A játékosok azt mondták, értéktelen a szombati bravúr, ha vasárnap nem követi egy másik. Követte!

Minden a szegediek kezére játszott: a franciák egyik nagy klasszisa, Accambray nem tudta vállalni a játékot, mert eltörött a kézfeje.

Thierry Omeyer viszont ott volt a kapuban, ő a világ egyik legjobbja volt még pár éve, de mostanában már a neve megelőzi a teljesítményét.

Mindegia mindenesetre a lábai között vágta be az első magyar gólt. Ancsin kezdett a magyar oldalon – övé volt a második magyar gól -, mert az elődöntőben villogó Baloghot körülményes lett volna cserélni.

A két magyar gól után három francia jött, az első tíz perc végére 5-5 lett, majd Ilyés passza után pedig Kekezovics volt pontos a szélről, így megint a magyarok vezettek, de nem sokáig, mert Vadkerti elnézett egy kipattanót.

Ilyés egy igazán vicces és bravúros gólt lőtt, mert a hát mögötti labdája bejátszásnak indult, de gól lett belőle, Zubai ugyanis nem tudta megfogni beállóban, Omeyer pedig nem számított rá. Larholm büntetője pedig már 8-6-os szegedi előnyt jelentett.

Mivel ezt a kétgólos előnyt nem sikerült eltünteniük a franciáknak, 10-8-as Pick vezetésnél a 18. perc elején időt kértek.

Ancsin lövésével már három gól volt a különbség (11-8), és Ilyés valamint Balogh lövéseivel ezt sikerült is megőrizni.

A félidő legvégén, ha a tunéziai Tej nem annyira önző, akár egyenlíthetett volna a rivális, de nem passzolt az eddig lövést sem hibázó szlovén Gajicnak, Mikler viszont kirúgta a ziccerét. Ekkor még 15 másodperc volt hátra, a Szeged gyorsan előrefutott, Ancsint találta meg a szélen a labda, és ugyan Omeyer még beleért, de védeni nem tudta.

A 16-14-es vezetés jól érzékelteti, mennyire összeszedett volt ezúttal is a Pick, lényegében egyedül a szlovén szélső Gajiccsal nem tudott mit kezdeni a védelem, aki öt gólt lőtt, lehetetlen helyzetekből is beugrott, és mindig jól lőtt.

A franciák kapust cseréltek, Siffert állt be, de Ilyés neki is bevágta, Mindegia pedig labdát lopott és be is fejezte a gyors lerohanást.

A 40. percben ismét három gól volt az előny, mert Zubait találta meg jól egy labda, aki pedig higgadtan pattintott a kapuba. A négygólos vezetésért is támadhatott a Szeged, de kimaradtak a lehetőségek, a franciák pedig Tej duplájával közelebb jöttek, de az egyenlítés nem sikerült neki, mert a szélről rosszul ugrott be, rálépett a vonalra.

21-20-ról Mikler lökte tovább a csapatot, mert ziccert fogott, majd Ilyés hétpercnyi gólszünet után talpról szerzett gólt, mert kilőtte a bal felsőt.

Utána pedig szép cselekkel ment el, és most az alsó sarkot választotta. Ezzel 23-20 lett, Gajic hetesével és Gaber lerohanásával egy pillanat alatt el is olvadt ez a megnyugtató előny. Tej beállóból próbált egyenlíteni, de nem sikerült neki.

Egy eladott labda után viszont Gajicnak igen (23-23). Ekkor kilenc perc volt hátra, Ancsin ritka szerencsés góllal szerzett vezetést – sokadik alkalom volt, amikor a két macedón játékvezető a mieinket segítette –, mert nem valószínű, hogy a gólvonal mögül pattant ki a labda, Simonet egyenlített, Ancsint pedig ki is állították.

Ilyés hátrányból is betalált, de Balogh elszámolta magát, azt hitte, befuthat a pályára, ezért újabb kétperces büntetést kaptunk. Kavticnik könnyedén lőtt gólt, újra egyenlő lett.

Ilyést a kettős hátrány sem zavarta, felugrott tizenkét méterről, és nem hibázott. Mikler védett, Balogh ugyan mellélőtt, a macedón játékvezetők megint visszaadták nekünk a labdát. Tejt kiállították, Zubai pedig rendkívül fontos gólt lőtt. (27-25)

Prce bebombázta a szaggatottról, a visszaálló Omeyer nem tudott védeni, ekkor két perc volt hátra, és érezni lehetett, ezt nem lehet elveszíteni.

Gajic újabb hetese ugyan a hálóig ment, majd a szélről is belőtte, de ekkor már csak 37 másodperc volt hátra. Pastor időt kért 27 másodperccel a vége előtt, a feladat egyértelmű volt: nem szabadott gólt kapni ennyi idő alatt. Vadkerti hetest harcolt ki 10 másodperccel a vége előtt, Larholm belőtte, annak pedig már semmi jelentősége nem volt, hogy Dolenec is, mert a Szeged 29-28-ra győzött.

A Pick Szeged 12 elveszített hazai döntő után nemzetközi kupát nyert, teljesen megérdemelten, mert ugyan nem favoritként érkezett, a két nap alatt messze a legjobb és legérettebb játékot mutatta. Sokadszor igazolódott, hogy nem feltétlenül kell a legjobb játékosállomány a sikerhez, mert megsokszorozza az erőt, ha egymásért küzdenek a játékosok, és a védekezésben jól összecsiszolódnak.

A spanyolokkal világbajnok Juan Carlos Pastor születésnapját ünnepelte a hétvégén, alighanem emlékezetes marad neki.

Két hete a Győr nyert négyes döntőt a BL-ben, most a Szeged, két hét múlva a Veszprém játszik a BL-ben.

Pick Szeged-Montpellier (francia) 29-28 (16-14)
Berlin, 8000 néző, v.: Slave Nikolov, Gjorgji Nachevski (macedónok)
gólszerzők: Ilyés 7, Larholm 5, Ancsin 4, Mindegia, Prce 3-3, Kekezovic, Zubai, Balogh 2-2, Vranjes 1, illetve Gajic 10, Tej 4, Kavticnik, Dolenec, Gaber 3-3, Simonet, Grebille 2-2, Guigou 1
hétméteres: 4/4, illetve 4/4
kiállítások: 14 perc, illetve 4 perc