Norvég-spanyol döntő lesz a kézi Eb-n

2014.12.19. 22:17

Az olimpiai bajnok norvég válogatott legyőzte a svéd csapatot a pénteki második elődöntőben, így a spanyolok után bejutott a vasárnapi fináléba a magyar-horvát közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokságon.

A norvégok - akiknél többen betegen vállalták a játékot - 6-3-as rohammal kezdtek, a svédek időkérésük után voltak képesek hatékonyabban játszani, de így is csak a különbséget tudták tartani. Az olimpiai bajnoknál sokszor sikerült helyzetbe hozni a győriek légiósát, Lökét, ugyanakkor a svédeknél nem akadt kiemelkedő egyéni teljesítmény, a félidei 11 gólon nyolcan osztoztak.

A folytatásban már egyértelműen a norvégok játszottak jobban, Löke mellé mások is - főleg Mörk és Koren - felzárkóztak a gólszerzésben, míg a túloldalon szinte csak Gullden jelentett veszélyt a kapura. A svédek szakvezetője hiába kért időt a hajrá előtt, játékosai nem tudták megállítani a norvégokat.

A másik mérkőzésen nem játszhatott a montenegrói Suzana Lazovic, akit egy mérkőzésre szóló eltiltással és 2000 eurós bírsággal sújtottak, mert a svédek elleni középdöntős találkozón torkon vágta ellenfelét, és piros lapot kapott.

A spanyolok remekül kihasználták, hogy a montenegrói védelem egyik oszlopa kidőlt, és viszonylag könnyedén tudtak áttörni a falon. Fokozatosan nőtt az előnyük, negyedóra elteltével már 7-2 volt az állás, majd volt 11-4 is. A volt győri Radicevic és Katarina Bulatovic révén sikerült valamelyest csökkenteni a különbséget.

A második félidőben agresszívebbé vált a címvédő, megkezdte a felzárkózást. Negyedórával a vége előtt, 16-13-nál időt kértek a mély hullámvölgybe kerülő spanyolok, és 15 perc után találtak be ismét a Ferencváros légiósa, Pena révén.

Ennek ellenére a montenegróiak nem tudtak három gólnál közelebb férkőzni, mert ők is sok hibával játszottak. Az utolsó öt percben hatalmas hajrát vágott ki a címvédő, és az 59. percben feljött 18-17-re, de a hosszabbítást már nem tudta kicsikarni.

Elődöntő:

Spanyolország-Montenegró 19-18 (13-8)

Norvégia-Svédország 29-25 (13-11)