Sabate marad a veszprémi kézisek edzője
Hivatalos honlapján jelentette be, hogy ideiglenes megbízatása után Xavi Sabate 2017 nyaráig az MVM Veszprém kézilabda csapatának edzője maradhat.
![Xavier Sabaté, a Veszprém edzője](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1077/10773/107737/10773781_10fa71d7a8963b7d4c2f1efc98a7ebf6_wm.jpg)
Tavaly szeptember 21-én bocsátotta el Carlos Ortegát a klub. A csapat elveszítette a klub-világbajnokságot, és döntetlennel kezdte a BL-szereplését.
Utóda az addigi segítő, Xavi Sabate lett, aki addig is az edzéseket és a napi munkát vezette. Ortegának a stratégiaalkotás volt a legfőbb feladata.
A veszprémi vezetők jó néhány neves tréner szerződtetését megfontolták – több önként jelentkező is volt -, de végül Sabate lett a befutó, akivel kétszer kapott ki a csapat, és megvan az esélye, hogy a Bajnokok Ligája-csoportban az első helyen végezzen, vagyis kivívja a közvetlen nyolcba kerülést.
A Veszprém tavaly második volt a BL-ben, most szeretne még előrébb lépni.