Az utolsó két másodpercben lett a Veszprémé a kézikupa
A Telekom Veszprém 23-22-re legyőzte a Mol-Pick Szeged csapatát a férfi kézilabda Magyar Kupa szombati döntőjében, a debreceni Főnix Csarnokban, ezzel megvédte címét, írja az MTI.
A Szeged a második percben már két góllal vezetett, de később 11 percen keresztül nem tudott betalálni, ellenfele pedig hatékonyabban védekezett és pontosabban támadott, így fordítani tudott (6-3). Juan Carlos Pastor vezetőedző a 26. percben már másodszor kért időt, mert játékosai nem tudták lassítani a lendületesen kézilabdázó veszprémieket (12-6), a szünet előtt azonban némileg csökkentették hátrányukat (13-9).
A második félidő is két szegedi góllal, de kapkodó játékkal indult. Ahogyan az első félidőben a veszprémi Mikler Roland, úgy ebben az időszakban a szegedi kapus, José Manuel Sierra védett remekül, ezzel nagyban hozzájárult ahhoz, hogy csapata egyenlített (14-14).
A Veszprém a 27. és a 42. perc között csak egy gólt lőtt, riválisa azonban ekkor még nem tudta visszavenni a vezetést, a 49. percben viszont igen (19-18). Egyre több volt a szabálytalanság, ebből adódóan a játékmegszakítás, a kiállítás és a hétméteres is.
Négy és fél perccel a vége előtt, egygólos veszprémi előnynél Nagy László a kapufát találta el, majd csapata kettős emberhátrányba került, Lékai Máté ennek ellenére betalált. Az izgalmas hajrában Sierra és Mirko Alilovic is bravúros védéseket mutatott be, ám mivel Palmarsson a kapufát találta telibe, és Lékai Máté lövése sem volt pontos, csapatuk nem tudta eldönteni a finálét.
Balogh Zsolt egyenlített, de amikor Matej Gaber megakadályozta Andreas Nilssont a középkezdés elvégzésében, két másodperccel a vége előtt hétmétereshez jutott a Veszprém, ezt Palmarsson belőtte, így a Veszprém 23-22-re győzött és megvédte címét.
Telekom Veszprém – Mol-Pick Szeged 23-22 (13-9)
a legeredményesebb játékosok: Marguc 7, Lékai, Palmarsson 5-5, illetve Balogh Zs. 8, Skube 4
a 3. helyért: Grundfos Tatabánya KC-Csurgói KK 23-18 (10-9)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Molnár Martin Ferrarik, Porschék és Aston Martinok mellett teljesített a Közel-Keleten
Csapata legjobbjaként a top 10-ben búcsúzott az F4 Middle East Championshiptől a magyar.
március 3., 13:26
- Sport
Kerkez Milosékra a Manchester City vár
Egy magyar védőt már elkeserített Pep Guardiola együttese a sorozatban.
március 3., 08:46
- Sport
Ötödjére fordult elő az évszázadban olyan kiütés, mint múlt hétvégén Mexikóban
Emma Navarro különleges körítéssel nyerte meg pályafutása első 500-as tornáját.
március 3., 12:02
- Mindeközben
The Last of Us készítője választ adott rá, miért nem lesz kigyúrva Abby karaktere a sorozatban
tegnap, 21:23
- Sport
A 98. percben jött a dráma, elvitte a három pontot Milánóból a Lazio
A 37 esztendős exbarcás döntötte el a rangadót.
március 3., 08:39
- Sport
Fél évig bírta futball nélkül, a harmadosztályban tért vissza a 36-szoros magyar válogatott
Az olasz és a francia élvonalat is megjárta, most zöld-fehérben bizonyíthat.
március 3., 12:58
- Sport
Aranylabda március elején? A Marcának már most van rövidlistája!
A legmeglepőbb név Julián Álvarezé, de ha így folytatja, Szoboszlai Dominik is listás lehet.
március 3., 07:27
- Címlapon
Óriási bravúr: magyar aranyérem született a fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon
Molnár Attila a küldöttség első érmét szerezte Apeldoornban.
tegnap, 21:23
- Mindeközben
Jennifer Lopez teljesen kiborult Ben Affleck és Jennifer Garner közös fotóin
tegnap, 16:55
- Sport
Célba ért Rakonczay Gábor, kenuval szelte át az Atlanti-óceánt
Az extrém sportoló a Kanári-szigetekről indult 2024. december 23-án.
tegnap, 22:21
- Sport
Története egyik legszörnyűbb hónapja padlóra küldte a világ leghíresebb klubját
Öt fordulóban tíz pontot vert a Barca Carlo Ancelotti csapatára.
március 3., 06:44
- Sport
Még Guardiolát is meglepte a Manchester City aranylabdás sztárja
„Erre korábban nem számíthattam.”
március 3., 10:43
- Címlapon
Orbán Viktor az egészpályás letámadással visszavette a kezdeményezést?
Zajlik a harc a politikai napirend uralásáért.
tegnap, 19:02
- Címlapon
Német hírszerzés vezetője: Ha a háború 2030 előtt véget ér, Oroszország nagyobb veszélyt jelent majd Európára
tegnap, 06:10
- Mindeközben
Felbukkant Till Attila lánya a Kincsvadászokban, és megfejtett egy korábbi rejtélyt is
tegnap, 15:21
- Címlapon
Elvitték az ötös lottó főnyereményét, több mint négymilliárd forint talált gazdára
A jövő heti várható főnyeremény 200 millió forint.
tegnap, 20:37
- Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk
2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.
tegnap, 11:28
- Sport
A Chelsea ellen készül a magyar labdarúgás nagy tehetsége
„A szurkolóink elég kemények” – figyelmeztette a Konferencia-ligában hozzájuk látogató londoniakat.
március 3., 20:51
- Sport
99 korbácsütés vár Iránban Ronaldóra, ezért az al-Nasszr nélküle utazott Teheránba
Másfél éve házasságtörést követett el a portugál sztár.
március 2., 20:19
- Címlapon
Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet
Az ügyben az adatvédelmi hatósághoz fordul a polgármester és hivatala.
tegnap, 17:25
- Címlapon
Haláleset miatt el kellett halasztani a Barcelona szombat esti bajnokiját
Az Osasuna elleni mérkőzés pótlásáról később határoznak.
tegnap, 21:19
- Sport
Olyan csúcsot mászott meg két magyar alpinista, amely másoknak nyáron sem sikerül
Az 5193 méter magas Shkhara Grúzia legmagasabb pontja.
március 2., 09:12
- Címlapon
Orbán Viktort a lámpánál kapta el egy virágárus
A miniszterelnök nem kapott számlát.
tegnap, 18:15
- Mindeközben
Elkapták az ékszertolvajt, mire az lenyelte a több száz milliót érő gyémántfülbevalókat
tegnap, 12:40
- Mindeközben
Csobot Adél olyan fotót posztolt Baliról, amelyen kivételesen a fiai is láthatók
tegnap, 11:14
- Mindeközben
Váratlan üzenetet kapott egy fiatal nő a pilótától a repülőtéren, amikor elolvasta, beléfagyott a szó is
tegnap, 09:31
- Címlapon
Meghalt Weiland Annamária
Szenvedéllyel örökítette meg a sport legőszintébb pillanatait.
tegnap, 21:21
- Sport
Szoros csatában maradt le az Európa-bajnoki címről junior női párbajtőrcsapatunk
A férfi tőrválogatott is közel állt az éremszerzéshez a korosztályos Eb zárónapján.
március 2., 20:26
- Sport
Két gólpasszal jelentkezett a magyar válogatott támadója az Egyesült Államokban
Csapata 4–1-re nyert.
március 2., 09:31
- Sport
Hihetetlen összeget kapott farmerjáért a világ legjobb sakkozója
A pénzt jótékonysági célokra fordítják.
március 2., 16:26
- Sport
Olyan dolog történt Schäfer Andrásék meccsén, mint a Bundesligában még soha
A berliniek mindössze két mérkőzést tudtak megnyerni a legutóbbi tizennyolcból.
március 2., 17:40
- Sport
Egyre nagyobb pácban a Dárdai testvérek, nagy pofont kapott csapatuk
Január vége óta nyeretlen a kék-fehér gárda.
március 2., 15:38
- Címlapon
Nyilvánosságra hozták, miben halt meg Gene Hackman és felesége
A színész egy hétig élhetett egy házban a halott feleségével.
tegnap, 08:32
- Mindeközben
Demi Moore lánya, Rumer Willis felvette anyja csaknem 30 éves aranybikinijét, és nagyot tarol ezzel
tegnap, 08:00
- Sport
Elképesztő feltámadás után védte meg címét a Ferencváros a Magyar Kupában
Laura Glauser volt a hős, ötből négy hétméterest is kivédett a párbajban.
március 2., 17:34
- Sport
A világelit küszöbén a 17 éves magyar motoros
Súlyos csuklósérülése sem gátolta meg a fejlődésben.
március 2., 15:04
- Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump
Németországból mozgatnák át az egységeket.
tegnap, 08:46