Már nincs a fejekben a tavalyi BL-döntő
Zsinórban negyedik alkalommal lesz ott a férfi kézilabda-BL négyes döntőjében a Telekom Veszprém június 3-4-én.
„Az elmúlt három évben mindig azt lehetett érezni, hogy most vagy soha. Nagyobb felfordulás volt, mint most, de én ettől inkább optimistább vagyok. Egy ilyen szezon után, amikor az elején nem nagyon ment a játék, nagyon sok meccs volt, a játékosok túlterheltek voltak, most viszont eljutottunk a szezon utolsó pár mérkőzéséhez, mindenki egészséges, és nagyot fogunk harcolni, az biztos” – mondta a hangulatról Nikola Eklemovics, a klub sportigazgatója a Sport TV Mai helyzet című műsorában.
Kifejtette, az olimpia után szeptembertől-decemberig több mint 40 mérkőzésük volt, ami még úgy is nagyon nehéz, ha sok játékosuk van. Mindenkinek új volt ez a feladat: a klubnak, játékosok és az edzőnek is.
"Most a végén vagyunk, és reméljük, hogy az eredmények végül olyanok lesznek, amilyeneket a szezon előtt akartunk” – állapította meg. hasznosnak nevezte, hogy a Final Four előtt egy olyan kemény ellenfelet kaptak a bajnoki döntőben, mint a Szeged.
Úgy véli, apróságok döntenek majd Kölnben. Kapusteljesítmény, egy lépéshiba, egy belemenés. Teljesen mindegy szerinte, hogy kivel játszanak az elődöntőben.
A Veszprémre a francia PSG vár az elődöntőben, a másik elődöntőt a Barcelona és a Vardar Szkopje vívja. A Vardar nyerte idén a Seha Ligát.
Kiemelte, a játékosok tapasztaltak, sok nagy csatát megvívtak már, és tudják mire számíthatnak, ez pedig előny lehet.
A tavalyi döntőről is beszélt: „hosszú ideig a játékosok fejében volt a tavalyi döntő, de én úgy látom, hogy most, az utolsó pár hónapban már nem. Remélem, ezt fogjuk látni június elején! Óriási a motiváció a játékosokban, reméljük, ezt végig tudjuk vinni.”
Az esélyekről így fogalmazott.
„Mindenkinek volt jó időszaka, a négy csapatból talán legkevésbé nekünk. De ez most lényegtelen, az utolsó pár hónapban nagyon jó játékot mutat a Veszprém. Látom a játékosokon, hogy meg tudjuk tartani a tüzet, ezt meg tudják csinálni. Csak a saját játékunkra kell fókuszálni, és a soron következő meccs felkészülésére.”