Sára, Márió
-5 °C
2 °C

Sokkoltuk a kézi-vb előtt Dániát, kilenccel is vezettünk

2019.01.06. 17:50

A magyar férfi kézilabda-válogatott súlyos vereséggel kezdte az évet, az olimpiai bajnok dán csapat hazai pályán 33-19-re verte a mieinket. Vasárnap jött a visszavágó Odensében. Szó szerint.

Míg csütörtökön a védekezés értékelhetetlen és értelmezhetetlen volt, most nagyon rendezetté és keménnyé fejlődött az első félidőben, a dánok 20 perc alatt mindössze öt gólig jutottak, nem valószínű, hogy a közelmúltban volt ilyen gyenge mérlegük. Igaz legnagyobb sztárjuk, Mikkel Hansen nem játszott.

A félidő végére kétszer annyi gólt lőttünk (16-8 volt ide), mert szellemesek voltak a támadásaink, a rivális ellenben enerváltan és kényelmesebben mozgott. Landin kapus alig találkozott a labdával, míg nálunk Mikler bravúrok sorát mutatta be, 50 százalék körül mozgott a teljesítménye.

Várható volt, hogy a második félidőben ezt a játékot és ezt a magas koncentrációt nem tudjuk tartani - sorra jöttek az emberhátrányok -, valamint a hazai csapat gyorsítani fog, és megpróbálja kiszolgálni a közönségét, amelyik nagy csendben figyelte a játékot.

A fordulás után a kapuba bejött Green, pörgősebb lett a dánok játéka, az előnyünk fogyott, de még 10 perccel a vége előtt is néggyel vezettünk, 23-19-re.

A meccs egyik legravaszabb gólját Balogh lőtte a szaggatottról, aki passzív jelzés alatt bemutatta, hogy három méterre álljanak tőle, majd nem passzolt, hanem lőtt, és a kapuba.

A 24. gólunk szép figura után jött, Hornyák a szélről nem lőtt, hanem a hatos fölé beugró Lékai kezébe varázsolta a labdát, aki nem hibázott, hiszen csak az üres kapu volt előtte. Mikler hetest fogott az ellentámadásból, akkor pedig érezni lehetett, a meccs el is dőlt.

Egy kicsit így gondolta a csapat is, ezért a végeredmény szoros lett, a 28-25-ös siker mindenesetre biztató. Jövő pénteken már Argentína lesz az ellenfél a dániai vb-n, akkor kezdi meg menetelését Csoknyai István és Vladan Matic csapata.

Nagy László a világbajnokságra csatlakozik majd a csapathoz.

A meccseink sorrendje: Argentína (01.11), Angola (01.13), Katar (01.14), Egyiptom (01.16), Svédország (01.17) A vb-győztes kijut az olimpiára, másik hat ország megy a selejtezőre.

  • Dánia-Magyarország 25-28 (8-16)
  • a magyar gólszerzők: Balogh Zs. 6, Lékai, Bodó 5-5, Bánhidi, Jamali 4-4, Hornyák, Bóka, Ligetvári, Sipos 1-1

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!