A Veszprém újra szétszedte a Flensburgot, BL-döntős
![DBOGI20190504005](https://kep.index.hu/1/0/2763/27632/276325/27632595_1ab5bd989d4eaeed50973f6925db729d_wm.jpg)
További Kézilabda cikkek
-
Továbbra is megállíthatatlan a Ferencváros a kézilabda-Bajnokok Ligájában
- Magabiztos győzelmet aratott a Veszprém, továbbra is uralja BL-csoportját
- Nagy meglepetésre kikapott a Szeged a sereghajtótól, még nem biztos a továbbjutása
- Olimpiai bronzérmes játékost igazolt a Ferencváros
- Szívszorító pillanattal kezdődött a Fradi meccse a férfi kézi NB I-ben
A német bajnokságban címvédő, és jelenleg is vezető Flensburg hat gólos hátránnyal (22-28 volt az első meccs eredménye) érkezett Veszprémbe a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágójára.
Gyengén kezdett a magyar csapat, amelyikben Lékai irányított, a két átlövő: Nagy László és Momir Ilics között.
Bergerud remekül védett a kapuban, ezzel együtt a vendégek támadásai pontosak voltak, így pillanatok alatt ötgólos előnybe kerültek (0-5). Davis azonnal időt kért, Nagy László akkor lőtte az első magyar gólt, amikor már a nyolcadik perc kezdődött.
Negyedóra után 5-8 volt az állás, Mikler Roland állt már akkor a veszprémi kapuban Sterbik Árpád helyén. Gajic hetese és Mackovsek berepüléses lövése hatékony volt, így egy gólra csökkent a németek előnye.
Nilsson a huszadik percben egyenlített (9-9), utána azonban két flensburgi gól következett. A Veszprém újra időt kért, Davis azonnal reagálni akart a vendégek 7-6-os játékára.
![Dragan Gajic (Veszprém) és Tobias Karlsson (Flensburg)](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2763/27632/276325/27632599_1d63c4ff03a91071b214b8a9b63b6f3b_wm.jpg)
Gajic következő büntetője Bergerud kapus lábai között talált utat a kapuba, Tönnesen következett, majd az ellenféltől Lauge. Manaszkov kiszorított helyzetből lőtt gólt, majd kiharcolt egy hetest, amit Gajic bevágott, akkor vezetett először a magyar csapat. Blagotinsek az üres kapuba ívelt saját kilenceséről, ezzel a 26. percben 14-12 lett az állás.
A félidőig még két üres kapus magyar gólt láthattunk, az eredményjelző ezzel 17-13-at mutatott, vagyis összesítésben már 10 gólt volt a két csapat között. Nem lehetett más feladat, mint ennek megőrzése a második félidőre.
MÁSODIK FÉLIDŐ:
A fordulás után Bergerud megint jól kezdett, két gyors gólt vágott is a Flensburg. A 40. percben Nagy László egy alsó sarkos bombával 20-17-re módosította az eredményt, ami egyúttal a kilencszázadik gólja volt a balkezes átlövőnek a klub színeiben.
Marguc a szélről visszaállította a négygólos félidei előnyt, a németek 5+1-es védekezésre váltottak, és tettek még egy elkeseredett próbálkozást a felzárkózásra.
A különbség azonban nem csökkent, sőt. 26-20-nál jártunk, amikor a hazai közönség a Final Fourt harsogta. A tavalyi szünet után idén ott lesz Kölnben a Veszprém. A végeredmény 29-25 lett.
- A Veszprém gólszerzői: Gajic 6, Nilsson 5, Mahé 4, Nenadic 3, Nagy L., Lékai, Marguc 2-2, Manaszkov, Ilic, Strlek, Blagotinsek, Mackovsek 1-1
Az edzőváltás ennél jobban nem sikerülhetett volna, a spanyol David Davis nemcsak stabilizálta a csapatát, hanem rátalált arra a formációra - különösen védekezésben -, ami üdvözítő. A két meccsen ugyanis egy német élcsapattól 47 gólt kapni, kifejezetten értékes teljesítmény.
![Simon Jeppsson és Marius Steinhauser nem tudták megállítani Andreas Nilssont (jobbra)](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2763/27632/276326/27632603_9bd718cc44be760d175c40445e5cd7c9_wm.jpg)
A Veszprém kétszer volt eddig ezüstérmes a BL-ben (2015 és 2016), most értelemszerűen az aranyat veszik célba. Kedden sorsolják ki a következő ellenfelet.
A Barcelona ugyancsak kettős győzelemmel (32-25, 29-26) jutott a négyes döntőbe, a Nantes megnehezíteni sem tudta a dolgát. A Kielce 10 gólos előnyt (34-24) visz vasárnap a PSG-hez. A Szeged mínusz nyolcról (23-31) indul a Vardarral szemben.
David Davis azt mondta a Sport1 kamerái előtt, mindenki hozzátette a magáét ehhez a sikerhez, és megérdemelten jutottak tovább.
"Nagyon ott szerettem volna lenni Kölnben. Amikor lehetőséget kapok, megpróbálom a legtöbbet adni. Ma csereként szálltam be, majdnem mindegy, ki kezd, az a lényeg, hogy egy kapus elkapja a fonalat. Különös mérkőzés volt nekem, mert ez az utolsó BL-meccsem ebben az arénában, de még rengeteg dolgunk van még ebben a szezonban" - magyarázta Mikler Roland.
(Borítókép: a veszprémi Lékai Máté (k) valamint a német Simon Hald (b) és Tobias Karlsson a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében játszott Telekom Veszprém - Flensburg-Handewitt visszavágó mérkőzésen, a Veszprém Arénában, 2019. május 4-én. Fotó: Bodnár Boglárka/MTI)