Natália
2 °C
5 °C
Index - In English In English Eng

Izzott a levegő a sajtószobában is a szegedi BL-kiesés után

2019.05.06. 10:54

A Mol Pick Szeged megpróbálta a lehetetlent a tavalyelőtti BL-győztes Vardar Szkopje ellen, és be akarta hozni a kint összeszedett 8 gólos hátrányát. A félidő végére sikerült is, 17-9-et mutatott az eredményjelző, a második félidő terve, hogy azt valahogy egy góllal megnyerjék, nem sikerült. Jött egy holtpont ugyanis, amit könyörtelenül használt ki a vendégcsapat.

A Vardar edzője Garcia Parrondo korábban volt szegedi játékos, most a végén összeszólalkozott korábbi mesterével, Juan Carlos Pastorral. Úgy tűnik, nem megfelelően váltak el egymástól. Volt egy nem kis dulakodás is, miután Moraes megütötte Bánhidit egy visszafutásnál fél perccel a vége előtt.

A meccs utáni sajtótájékoztatón is izzott a levegő, kivált, mert a szegedi közönséget gyakran hergelő Stas Skube ült be rá. Ő is volt Pastor játékosa, de tavaly elváltak tőle, amikor a másik szlovén irányító, Dean Bombac visszatért Szegedre. Skube így került a Vardarhoz, ami most a csőd közelében van.

Már a kinti meccsen is érezhetően extra motiváció volt a játékosban, nem is fogott kezet Pastorral a meccs előtt, amikor a szállodában találkoztak. Most pedig minden feszültség kijött belőle, amikor valami olyasmit mond, megmutatta az edző, milyen ember. A videón 10:30 körül vannak a legérdekesebb részek.

Skube nyilván elégtételt érez, mondta is a meccs után, azok nem lesznek ott a döntőn, akik félre tették a lelátóra, ő viszont ott lesz. 

Az anyagi gondokkal küszködő Vardar vélhetően feloszlik a Final Four után, már idén is volt olyan játékos, aki 9 hónapja nem fizetést.

A spanyolokkal 1995-ben világbajnok Pastor valóban nem viselte a legszimpatikusabban a vereséget, többre számított a Magyar Kupa hazai megnyerése után.

A kölni négyes döntőben egyébként 4 spanyol edző csapata jutott be. A Barcelona (Xavi Pascual), a Kielce (Talant Dujsebajev), Vardar (Garcia Parrondo) és a Veszprém (David Davis). Mind a négy csapat ugyanabban a csoportban szerepelt, amit a PSG megnyert, abban volt a Szeged, abból a csoportból senki sem várhatja a kedden délben kezdődő sorsolást.