Simán kikapott a norvégoktól, 10. helyen zárta az Eb-t a női kéziválogatott

További Kézilabda cikkek
-
Válogatottunk játékosának nem kellett sokat gondolkodnia a francia sztárcsapat hívásán
- Edzője sem tudja, mikor térhet vissza Szita Zoltán
- Elképesztő feltámadás után védte meg címét a Ferencváros a Magyar Kupában
- Története első kupabronzérmét nyerte a Budaörs női csapata
- Sorozatban 21. alkalommal jutottak döntőbe a győri női kézisek a Magyar Kupában
A keddi, románok elleni győzelemnek köszönhetően biztossá vált, hogy az Elek Gábor, Danyi Gábor páros által irányított magyar együttes a kilencedik vagy a tizedik helyen végez a kontinens viadalon. A pénteki elődöntőre készülő, talán a végső győzelemre is legesélyesebb norvégok azonban alighanem szerettek volna lendületben maradni,
ezt pedig már a mérkőzés elején egy 4–0-s rohammal bizonyították.
Kovacsics Anikó a 7. percben törte meg a magyar gólcsendet, az északiak azonban nem lassítottak 6–1-es hátrányban pedig a szakmai stáb ki is kérte első idejét. A játék képe azonban nem változott,
főként a pontatlanság és a rengeteg eladott labda miatt az ötgólos különbség nem hogy csökkent volna, de folyamatosan nőtt, negyed óra elteltével 12–5 állt az eredményjelzőn.
Ráadásul ha nagy nehezen gólt dobtunk, azonnal jött rá a norvég válasz, így az első félidő hajrájának legnagyobb kérdése az volt, hogy szünetig meglesz-e a közte tíz... Nem lett, köszönhetően többek között
Bíró Blanka bravúrjainak, aki ziccert és hetest is védett,
így 17 – 9-el mehettek pihenőre a csapatok.
Sajnos a játék képe a második játékrészre sem változott, mert bár az első gólt Szöllősi-Zácsik Szandra révén mi lőttük, a lerohanásokkal nem tudtunk mit kezdeni. A 40. percben nőtt először 10 gólra a különbség a két csapat között (23–13),
a folytatásban viszont próbáltunk zárkózni és egy háromgólos rohamnak is köszönhetően a hajrára visszajöttünk hét gólra (25–18).
Ezután viszont a norvégok is megrázták magukat, és két perccel a vége előtt visszaállították a tízgólos különbséget, majd egy kínaiból szerzett találattal az utolsó másodpercekben a kegyelemdöfést is megadták.
A 32 –21-es vereség azt jelenti, hogy
a magyar csapat a tizedik helyen zárta az Európa-bajnokságot.
Eredmény, középdöntő, 3. (utolsó) forduló, II. csoport:
Norvégia-Magyarország 32-21 (17-9)
Kolding, v.: Krisztidi, Papamatteu (görögök)
lövések/gólok: 51/32, illetve 49/21
gólok hétméteresből: 8/6, illetve 5/3
kiállítások: 2, illetve 6 perc
Magyarország: Szikora - Faluvégi 3, Háfra, Kovacsics 7, Csiszár-Szekeres, Klujber 5, Márton, cserék: Helembai, Szöllősi-Zácsik 1, Tomori 2, Kácsor, Lakatos 1, Bíró, Lukács, Schatzl 1, Tóvizi 1, szövetségi kapitány: Danyi Gábor, Elek Gábor
(Borítókép: Bo Amstrup/MTI/EPA/Ritzau)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
A FIFA elnöke történelmi pillanatot emleget a 2026-os világbajnokság döntőjében
A Coldplay-t hívták ehhez segítségül.
4 órája
- Sport
A futballvilágból szóltak vissza Donald Trumpnak
Honfitársa olvasott be az amerikai elnöknek.
február 27., 09:31
- Sport
Káprázatos reklámmal tette emlékezetessé a Jordan Brand Luka Doncic klubcseréjét
Minden exem Texasban él...
február 27., 08:30
- Címlapon
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai
Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.
27 perce
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan reagált az édesanyja a 15 évvel fiatalabb párjára, Medveczky Balázsra
3 órája
- Címlapon
Bejelentést tett a Richter, új korszak kezdődik a gyógyszergyártásban
A vállalat bemutatta a 2035-ös stratégiáját.
3 órája
- Címlapon
Nem érzékeny adat, ez közpénz – Péterfalvi Attila reagált Schmidt Mária kérdésére
A NAIH elnöke is megszólalt az adatigénylés ügyében.
33 perce
- Címlapon
Az amerikai Legfelsőbb Bíróság nem engedi Donald Trumpnak a USAID-támogatások befagyasztását
Szembementek a kormányzat akaratával.
1 órája
- Sport
Szoboszlai szinte mindenkinél a meccs embere, szédületes érdemjegyeket kapott
Meghódította a Premier League-et.
február 27., 06:30
- Sport
125 éve ezen a napon fontos esemény történt Németország életében
Születésnapját ünnepli a világ egyik legnagyobb sportegyesülete.
február 27., 07:12
- Sport
Karnyújtásnyira került a Real Madrid attól, hogy bejusson a Spanyol Kupa döntőjébe
A mérkőzés egyetlen gólját a vendégek brazil csillaga, Endrick szerezte.
február 26., 23:29
- Sport
Kiskorú lányok megerőszakolásáért kapott 21 év börtönt a korábbi olimpikon
10 éven keresztül követte el a bűncselekményeket.
február 27., 08:22
- Sport
„Dögölj meg” – skandálták az ellenfél szurkolói a Real Madrid játékosának meccs közben
A durva inzultus miatt rövid időre félbeszakadt a találkozó.
február 27., 07:21
- Sport
Kiderült, melyik csatorna közvetíti idén nyáron a történelmi magyar sporteseményt
Augusztus végén bőgnek fel a motorok a Balatonfőkajár mellett fekvő versenypályán.
február 27., 13:12
- Címlapon
Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal
Peking háborús retorikával fogadta Donald Trump intézkedéseit.
8 órája
- Sport
Az RB Leipzig egy büntetőből lőtt góllal ejtette ki Dárdai Bencééket a Német Kupából
Gulácsi a kispadról nézte végig, ahogyan csapata bejutott a négy közé a sorozatban.
február 26., 22:40
- Sport
Tovább folytatja remek kupaszereplését a harmadosztályú csapat, elődöntőbe jutott
Nagy meglepetés született a Német Kupa negyeddöntőjében.
február 26., 09:57
- Mindeközben
A Barátok közt egykori Fekete Lucája, Koller Virág: „Az ismertségnek inkább a negatív hozadékát tapasztaltam meg”
5 órája
- Mindeközben
Sárközi Ákos meglepő vallomása: „Eljátszottam a gondolattal, milyen jó lenne színészkedni”
6 órája
- Címlapon
Megszólaltak Oroszország háborús szirénái, a tévé- és rádióadásokat is megszakították
13 órája
- Sport
Egy női triatlonista azt állítja, azért lett pozitív a doppingtesztje, mert lefeküdt a partnerével
A sportoló azt írta, mindent megtesz, hogy tisztázza a nevét.
február 27., 10:53
- Sport
Cristiano Ronaldo feje túl a negyvenen is aranyat ér
A portugál sztáron nem fog az idő.
február 26., 09:12
- Sport
Kylian Mbappé és több sztárja nélkül kerülne közelebb a Real Madrid a Spanyol Kupa döntőjéhez
Carlo Ancelotti pihenőt szavazott néhány kulcsjátékosának.
február 26., 13:05
- Sport
Pályára lépett a szlovén varázsló volt csapata ellen, és ha már ott járt, tripla duplát jegyzett
Kyrie Irving 35 pontja sem volt elegendő a győzelemhez.
február 26., 10:48
- Mindeközben
Nagyházi Lőrinc olyat tett a Kincsvadászokban, amire még kereskedőtársai is rácsodálkoztak
8 órája
- Mindeközben
Polgár Tünde vallomása a házasságáról: „Úgy mentem férjhez, hogy nem készültem fel rá”
9 órája
- Címlapon
Tarjányi Péter: A béke várat magára, Oroszország pedig még nem szólalt meg
Trump és Zelenszkij nyilvános vitája történelmi jelentőségű volt. A szakértő szerint ilyen vita szövetségesek között talán még sohasem történt.
27 perce
- Címlapon
Továbbra is mindenki olcsóbb élelmiszerárakat szeretne: itt a kezdeti lépés
Fel van adva a lecke, de van hozzá rekordmértékű támogatás.
3 órája
- Sport
Magyarország megvan a Fradi utánpótlása nélkül – és igazából a Fradi is
Kell-e még 2025-ben magyar futballista egy magyar élklubba?
február 26., 15:03
- Sport
A Liverpool vezetőedzője nem elégedett sztárjátékosával, aki távozhat a csapattól
Az arab világból akadnak kérői a támadónak.
február 26., 11:34
- Sport
Litván szakembert neveztek ki a Diósgyőr labdarúgócsapatának vezetőedzőjének
Valdas Dambrauskas szeretne maradandót alkotni a miskolci csapattal.
február 26., 14:38
- Sport
Először fordul elő, hogy Barcelonából rajtol a kerékpársport ikonikus körversenye
Harmadik alkalommal rajtolhat majd a verseny Spanyolországból.
február 26., 14:10
- Mindeközben
Balogh Levente a Cápák között-es befektetéseiről: Ezek nekem olyan összegek, amik játékpénzek
10 órája
- Sport
Lekerültünk a nemzetközi tenisztérképről, újra el kell költöznie a rangos tornának
Ez további kérdéseket vet fel egy lehetséges budapesti nyári olimpiával kapcsolatban.
február 26., 15:47
- Sport
„Kicsit elfáradtam” – nem játszik idén a válogatottban az egyik legjobb magyar vízilabdázó
Feltöltődve, motiváltan szeretne visszatérni a nemzeti csapatba.
február 26., 15:06
- Címlapon
Egy nő kivéreztetésének története: élet egy személyiségzavaros férj árnyékában
Boldogságból a nincstelenségbe.
7 órája