Hatalmas meglepetés a vb-n, a magyar női kézisek is profitálhatnak belőle

2023.12.01. 22:17
A női kézilabda-világbajnokság pénteki mérkőzéseinek legnagyobb meglepetését okozta az A csoport első összecsapása: Szenegál 22–22-es döntetlent játszott a három évvel ezelőtti Európa-bajnokság meglepetés együttesével, a horvát válogatottal. Ez a pontvesztés a mieinknek még fontos lehet a későbbiekben, tekintve, hogy a középdöntős csoportnál egy ágon szerepelnek.

Az olimpiai selejtezőt jelentő legjobb nyolc közé jutás szempontjából nemzeti csapatunk egyik vetélytársa lehet délnyugati szomszédunk.

A horvátok az egész mérkőzés során gyengén védekeztek és támadásban is hibát, hibára halmoztak, az afrikai együttes pedig élt a kapott lehetőségekkel. A szenegáli kapuban Justicia Toubissa fantasztikus védéseket mutatott be, így kétgólos előnnyel, 11–9-es állással mehettek pihenőre a zöld mezesek.

Szenegál szinte végig uralta a találkozót, az európai csapat 0–0 után először az 57. percben állt egyenlőre, amikor az ellenfél már láthatóan elhasználta minden erejét. Katarina Jezicék még így is megnyerhették volna a találkozót, hiszen a győzelemért támadtak, de nem sikerült gólt szerezni, így 22–22 lett a végeredmény. A mérkőzést összképét tekintve a horvátok örülhetnek annak az egy pontnak.

Az E csoportban a késő esti Dánia–Szerbia ugyancsak nem a várakozásoknak megfelelően zajlott, a társházigazda skandináv együttes szinte végig hátrányban játszott, csupán a második félidőben tudta megfordítani az állást.

A C csoportban a dél-koreaiak 27–16-ra verték Grönland együttesét, majd a társrendező norvégok ütötték ki az osztrákokat, és biztosították ezzel továbbjutásukat a 24 közé. Ugyancsak fölényes, 31 gólos győzelmet arattak a brazilok (46–15), a szenvedő fél a kazah csapat volt. A csoport másik favoritja, a spanyolok is hozták az Ukrajna elleni kötelezőt, így már mindkét győztes továbbjutott, egymás elleni meccsük a csoportelsőségről dönt, illetve a vitt pontokról.

Női világbajnokság, csoportkör:

1. forduló:
A csoport (Göteborg):
Horvátország–Szenegál 22–22 (9–11)
Svédország–Kína 36–24 (22–8)

E csoport (Herning):
Dánia–Szerbia 25–21 (10–12)
Románia–Chile 44–19 (25–6)

2. forduló:
C csoport (Stavanger):
Norvégia–Ausztria 45–28 (21–12)
Koreai Köztársaság–Grönland 27–16 (15–6)
Az állás: 1. (és továbbjutott) Norvégia 4 pont, 2. Ausztria 2, 3. Koreai Köztársaság 2, 4. Grönland 0
(Pontazonosság esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.)

G csoport (Frederikshavn):
Spanyolország–Ukrajna 32–20 (16–12)
Brazília–Kazahsztán 46–15 (25–5)
Az állás: 1. (és továbbjutott) Brazília 4 pont (81–35), 2. (és továbbjutott) Spanyolország 4 (66–37), 3. Ukrajna 0 (40–67), 4. Kazahsztán 0 (32–80)

jj

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Az utolsó pillanatokban csúszott ki a győzelem az Inter kezéből az olasz bajnokság csúcsmeccsén

Az utolsó pillanatokban csúszott ki a győzelem az Inter kezéből az olasz bajnokság csúcsmeccsén

Federico Dimarco gyönyörű szabadrúgásgólja csak egy pontot ért a címvédőnek.

március 1., 20:24

  • Sport
Marozsán Fábián megsérült, fel kellett adnia a meccsét Indian Wellsben

Marozsán Fábián megsérült, fel kellett adnia a meccsét Indian Wellsben

Egy rossz mozdulat után már el sem tudott indulni rendesen a labdákra.

tegnap, 22:08

  • Sport
Nagy segítséget kapott a bajnoki címért küzdő Fradi a Diósgyőrtől

Nagy segítséget kapott a bajnoki címért küzdő Fradi a Diósgyőrtől

Kitűnőre sikerült az új edző bemutatkozása a DVTK kispadján.

március 1., 19:16

  • Sport
Megváltozik a labdarúgás egyik ismert szabálya

Megváltozik a labdarúgás egyik ismert szabálya

Az új előírást a nyári klubvilágbajnokságon alkalmazzák először.

március 1., 17:12

  • Sport
A magyar színekben versenyző műkorcsolyázó 21. lett a debreceni vb utolsó napján

A magyar színekben versenyző műkorcsolyázó 21. lett a debreceni vb utolsó napján

Délután sporttörténelmi pillanatot is láthatott a közönség.

március 1., 19:59

  • Sport
Gulácsiék szinte azonnal gólt szereztek, de végül kikaptak hazai pályán

Gulácsiék szinte azonnal gólt szereztek, de végül kikaptak hazai pályán

Dárdai Bence viszont győztes csapat tagja volt a Bundesligában.

március 1., 18:04

  • Sport
Kerkez Milos gólját elvették, majd bombagólt kapott a csapata

Kerkez Milos gólját elvették, majd bombagólt kapott a csapata

Egy szöglet után volt eredményes a magyar válogatott futballista, de a VAR közbeszólt.

március 1., 17:50

  • Sport
Keserű nap a Real Madridnak: az UEFA büntetése után vereség a bajnokságban

Keserű nap a Real Madridnak: az UEFA büntetése után vereség a bajnokságban

A spanyol sztárcsapat korábbi játékosa döntötte el a három pont sorsát.

március 1., 20:47

  • Címlapon
A bajnoki hajrá előtt leváltotta Szoboszlai Dominikot a Liverpool

A bajnoki hajrá előtt leváltotta Szoboszlai Dominikot a Liverpool

A vörösök történelmi meccsével folytatódhat a magyar középpályás nagy sorozata.

tegnap, 20:05

  • Sport
Hazatértek Barcelonából a Camp Nout „felépítő” magyar futballóriás ereklyéi

Hazatértek Barcelonából a Camp Nout „felépítő” magyar futballóriás ereklyéi

Márciusban elkezdődhet a Kubala-film forgatása, Kocsis Tibor rendező szerelemprojektje.

március 1., 17:47

  • Sport
Hat éve nem vetemedett ilyesmire az olimpiai bajnok

Hat éve nem vetemedett ilyesmire az olimpiai bajnok

Felidegesítette a másodedző...

március 2., 08:45

  • Sport
Nikitscher Tamás megszerezte első pontját Spanyolországban

Nikitscher Tamás megszerezte első pontját Spanyolországban

Négy vesztes meccs után jött a hazai döntetlen.

március 1., 07:15

  • Sport
Messi nélkül érkezik a Miami, a klub kitalálta, hogyan kárpótolja a nézőket

Messi nélkül érkezik a Miami, a klub kitalálta, hogyan kárpótolja a nézőket

Egyszer-egyszer a nyolcszoros aranylabdásnak is pihennie kell...

március 2., 08:44

  • Sport
Az olimpiai pénzjutalmakat övező botrány hatására vizsgálat indult a szomszédban

Az olimpiai pénzjutalmakat övező botrány hatására vizsgálat indult a szomszédban

A számvevőszék ellenőrző testülete lendült akcióba.

március 1., 16:20

  • Sport
Visszatér, és külföldön folytatja karrierjét az olimpiai bajnok Varga Dénes

Visszatér, és külföldön folytatja karrierjét az olimpiai bajnok Varga Dénes

A pólós a párizsi olimpia után azért kis esélyt látott még a folytatásra.

március 1., 06:53

  • Sport
Mateta 25 öltéssel megúszta a kungfurúgást, sőt már haza is engedték a kórházból

Mateta 25 öltéssel megúszta a kungfurúgást, sőt már haza is engedték a kórházból

A bíró előbb VAR-ozott, csak utána állította ki a kapust...

március 2., 07:11

  • Címlapon
Bloomberg: Vlagyimir Putyin kész tárgyalóasztalhoz ülni, egyetlen feltétellel

Bloomberg: Vlagyimir Putyin kész tárgyalóasztalhoz ülni, egyetlen feltétellel

A NATO békefenntartóinak jelenlétét továbbra is elítéli.

tegnap, 21:12

  • Címlapon
Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz

Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz

António Costa is megszólalt az EU-csúcs után.

tegnap, 08:30

  • Sport
Sorozatban 21. alkalommal jutottak döntőbe a győri női kézisek a Magyar Kupában

Sorozatban 21. alkalommal jutottak döntőbe a győri női kézisek a Magyar Kupában

A kisalföldi csapat ellenfele a címvédő Ferencváros lesz a vasárnapi fináléban.

március 1., 17:00

  • Sport
Az MTK úgy elverte idegenben az Újpestet, mint jég a határt

Az MTK úgy elverte idegenben az Újpestet, mint jég a határt

A lila-fehérek immár hat kör óta nyeretlenek az NB I-ben.

március 1., 21:27

  • Címlapon
Már világszerte minden tizedik nő ettől szenved, mégis rengeteg tévhit övezi

Már világszerte minden tizedik nő ettől szenved, mégis rengeteg tévhit övezi

A mai napig óriási homály fedi a nőgyógyászati betegségek okát és kezelését Magyarországon is.

tegnap, 21:25

  • Sport
Márton Viviana az év legjobb európai ifjúsági sportolója

Márton Viviana az év legjobb európai ifjúsági sportolója

A 18 éves magyar tekvondós az EOC 54. kongresszusán vehette át a Piotr Nurowski-díjat.

március 1., 08:56

  • Sport
Armand Duplantis újabb világcsúcsa rúdugrásban

Armand Duplantis újabb világcsúcsa rúdugrásban

A svéd klasszis 11. alkalommal döntötte meg a világrekordot.

március 1., 11:50

  • Sport
Emberrablók fogságába került az edzésre tartó válogatott futballista

Emberrablók fogságába került az edzésre tartó válogatott futballista

Felfegyverzett bűnözők csaptak le rá.

március 1., 15:04

  • Sport
Brutális kungfurúgással küldte kórházba ellenfelét a Millwall kapusa az FA-kupában

Brutális kungfurúgással küldte kórházba ellenfelét a Millwall kapusa az FA-kupában

A sérült játékost percekig ápolták, még az oxigénpalack is előkerült.

március 1., 14:49

  • Címlapon
Szakértő a pozsonyi késelésről: „Azt hiszik, hogy az erőszak elfogadott eszköz lehet a problémák megoldására”

Szakértő a pozsonyi késelésről: „Azt hiszik, hogy az erőszak elfogadott eszköz lehet a problémák megoldására”

Külföldieket és színes bőrűeket is értek támadások Pozsonyban.

tegnap, 20:23

  • Címlapon
Fico kettős játszmája: rájött, hogy börtönbe is kerülhet, és inkább másokat nyom víz alá

Fico kettős játszmája: rájött, hogy börtönbe is kerülhet, és inkább másokat nyom víz alá

Tudtára adták, hogy nem tekintik szalonképes politikusnak.

tegnap, 17:39

  • Sport
Fiatalon meghalt a Juventus korábbi játékosa, aki súlyos betegséggel küzdött

Fiatalon meghalt a Juventus korábbi játékosa, aki súlyos betegséggel küzdött

2021-ben rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak a szervezetében.

március 1., 15:36

  • Címlapon
Amerikának egyáltalán nem tetszik az arab csúcson elfogadott gázai újjáépítési terv

Amerikának egyáltalán nem tetszik az arab csúcson elfogadott gázai újjáépítési terv

Lehet, hogy az Egyesült Államok értetlenkedése ver éket Washington és közel-keleti szövetségesei közé?

tegnap, 21:23