A Győr nagyon megszenvedett, az FTC viszont simán nyert a női MK elődöntőjében

2024.03.09. 17:00
A Győri Audi ETO KC egygólos különbséggel, 29–28-ra múlta felül a DVSC Schaefflert a női kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjének szombati, első elődöntős találkozóján, ugyanúgy, ahogy a tavalyi összecsapáson. A második párharcon az FTC-Rail Cargo Hungária végig kézben tartva a mérkőzést 29–25-re legyőzte a Motherson-Mosonmagyaróvári KC-t, így ismét Ferencváros–Győr döntőt rendeznek vasárnap.

Út a négyes döntőig

A Debrecen a nyolcaddöntőben a Praktiker-Vác ellen idegenben döntetlent (26–26) játszott, így vendégcsapatként jutott tovább, ahol a négyes döntőbe jutásért a Dunaújvárosi KKA-t kellett felülmúlnia. Ez végül egy igazán könnyed, 13 gólos győzelmet hozott Vámos Petráéknak. A Győr csak a negyeddöntős fordulóban csatlakozott be, és a Kisvárda Master Good SE elleni kezdés nem okozott nagy fejtörést számára. A Lokihoz hasonlóan a zöld mezesek is nagy fölénnyel (37–19) győztek, ami tatabányai részvételt jelentett számukra is. 

A Mosonmagyaróvár a NEKA-t, majd az Elek Gábor vezette Esztergomi Vitézek együttesét győzte le nyolc–nyolc góllal, a címvédő Ferencváros a negyeddöntős szakaszban pedig a tavalyi MK negyedik helyezett MTK Budapestet verte meg főlényesen (38–24) és jutott be a tatabányai négyes döntőbe.

Előzetesen azonban már borítékolható volt: nem lesz egyszerű feladata a Magyar Kupa-rekorder Győrnek, ugyanis nemrégiben a Bajnokok Ligája csoportkörében 29–28-as vereséget szenvedett a debreceni alakulattól. Sőt, az előző MK-elődöntőben is egymással mérkőzött meg a két BL-csapat, ahol a Győr csupán egygólos különbséggel, 27–26-ra tudta felülmúlni Szilágyi Zoltán együttesét. Ahogy a Ferencvárosnak sem, ugyanis fantasztikus formában játszik a bajnokságban negyedik helyen álló Mosonmagyaróvár: ősszel megverte a Győrt, illetve az Európa-liga továbbjutást is kiharcolta az együttes. 

Erős debreceni kezdés, majd győri menetelés

A távozó Planéta Szimonetta és a holland Tamara Haggerty góljaival kezdődött az első elődöntős összecsapás, de a Győr is hamar megnyitotta a számláját: Veronica Kristiansen betörésből és hétméteresből is eredményes volt, így öt perc után 2–2 állt az eredményjelzőn. Ezután viszont a Loki öt percig nem tudott a kapuba találni, a Rába-partiak – kihasználva a lehetőséget – átvették az irányítást, és 4–1-es szériával már ők vezettek 6–3-ra. A fehér mezes DVSC-nél a védekezés és a támadójáték sem állt össze, így Szilágyi beküldte Kácsor Grétát, akinek teljesítménye elöl is, hátul is meghatározónak bizonyult. Játéka fellendítette a csapatot, aminek köszönhetően hosszú idő után ismét egyre tudott zárkózni a hajdúsági alakulat (9–8).

Kiegyenlített a Loki, a Győr viszont nem engedte ki a kezéből a karmesteri pálcát, sőt egy újabb (háromgólos) sorozattal a 23. percben meglógott Ulrik Kirkely alakulata (13–10). Hiába kért időt a debreceni vezetőedző, csapata nem tudta megfékezni az ellenfelet, sőt végül a mérkőzés legnagyobb különbségével, négygólos előnnyel ment pihenőre az ötszörös Bajnokok Ligája-győztes Győr (16–12).

DER20614
Fotó: Istvan Derencsenyi/Magyar Kézilabda Szövetség

A második félidő első percei rohanósra és igen gólgazdagra sikerültek: négy-négy találatot jegyzett mindkét fél. Ám a gyors és pörgős támadásbefejezés inkább a Győrnek kedvezett, és szűk tíz perc után Kristiansen hatodik góljával már ötre duzzadt az előny, ami egy újabb Loki-időkérést jelentett (22–17). Ez hasznosnak is bizonyult: Töpfner Alexandra értékesített büntetőinek és Jovana Jovovity átlövéseinek köszönhetően hosszú idő után az utolsó tíz percre kettőre is visszajött (26–24).

Új mérkőzés kezdődött a 24. percben

Magára talált a Loki: Füzi-Tóvizi Petra kétszer is megvillant, utóbbi 10–10 után először döntetlent is ért  (27–27), természetesen érkezett az időkérés a győri oldalról. Előbb egy találat következett Kácsortól, majd két gól Brattsettől, így a Debrecennek fél perce maradt arra, hogy hosszabbításra mentse a találkozót. A beadás Haggertynek viszont nem volt sikeres, így a Győr nyerte meg – ugyanúgy egyetlen góllal – az elődöntőt, mint tavaly (29–28). 

A Győr irányítója, Stine Oftedal az Index kérdésére elmondta, hogy elképesztően nehéz mérkőzésen van túl a csapata.

A legnagyobb problémánk a második félidő elején az volt, hogy a Debrecen hét a hat elleni játékára nem tudtunk reagálni. Ez gyorsította a tempót, amiben mi jók vagyunk, de csak jött egymás után az újabb és újabb találat tőlük, mi pedig elveszítettük a fókuszt támadásban. Boldogok vagyunk, hogy sikerült megint nekünk nyerni egy góllal, de ehhez az kellett, hogy ne csüggedjünk, és csináljuk azt, amit a legjobban tudunk, ez pedig sikerült. Nehéz mérkőzése lesz a Fradinak is, de szerintem ők lesznek a döntős ellenfeleink holnap, és az meccs a maihoz hasonlóan elképesztően nehéz lesz fizikailag és mentálisan is. 

Ami a döntős ellenfelet illeti, a próféta beszélt a győriek légiósából.

Küszködő mosonmagyaróvári játék

Ahogy az a címvédőtől várható volt: a Ferencváros azonnal magához ragadta az irányítást, de lerázni nem tudta a fantasztikus idényt futó mosonmagyaróvári együttest, Tóth Eszter büntetőjével 5–4 állt az eredményjelzőn a tizedik percben. Önmaga árnyékában játszott a nyugat-dunántúli alakulat, a nagyobb hátránytól csupán – az ötven százalékosan védő – Szemerey Zsófi mentette meg a csapatot. A Mosonmagyaróvári oldalról érkezett is az időkérés, ami nem véletlen, hiszen tíz perc alatt csupán egyetlen gólt szerzett az Óvár (8–5). A megbeszélés sikeresnek bizonyult, Stranigg Zsófia azonnal gólt is szerzett szélről, sőt lehetősége volt felzárkózni egyre is Gyurka János együttesének, a lehetőséggel azonban nem élt. Innen ismét Janurik Kingáék tudtak meglépni, így négyre nőtt az előnyük a szünetre (14–10). 

A második játékrészre magasabb fokozatra kapcsolt mindkét együttes, amiből eleinte a Mosonmagyaróvár profitált többet. A könnyű góloknak köszönhetően hosszú idő után kétgólra zárkózott a csapat, a menetelést pedig Allan Heine szerette volna megakasztani és kikérte az idejét (18–16). A rögtönzött megbeszélés meg is hozta a kívánt hatást: Janurik tartotta hátul a frontot, elől pedig a szerb légiós, Andrea Lekics osztogatásaiból rendre gólt szereztek a népligetiek és nyílt az olló: Hársfalvi Júlia góljával már hatra duzzadt az előny a 45. percben (23–17). Utolsó esélyként Gyurka János megbeszélésre hívta csapatát, de két-három gólnál közelebb már nem tudott férkőzni a Fradihoz, végül 29–25-re megnyerte a címvédő az elődöntőt, így vasárnap 18:00-kor a Győr ellen küzdhet meg a Magyar Kupa-győzelemért.

Így a Győr története során 22. alkalommal játszhat döntőt, 16. alkalommal pedig meg is nyerheti azt. Ellenfele azonban a Ferencváros lesz, amely az elmúlt két kiírásban megverte, és MK-győztes lett. Óriási csata várható vasárnap, a kérdés az, hogy beéri-e a 15 győzelmet számláló győrieket a Fradi, vagy tovább növeli előnyét Kirkely együttese. 

Női kézilabda Magyar Kupa, négyes döntő, elődöntő:

  • Győri Audi ETO KC–DVSC Schaeffler 29–28 (16–12)
  • FTC-Rail Cargo HungariaMotherson Mosonmagyaróvári KC 29–25 (14–10)

vasárnap játsszák:

  • a 3. helyért: DVSC Schaeffler–Motherson Mosonmagyaróvári KC15.00
  • döntő: Győri Audi ETO KC– FTC-Rail Cargo Hungaria 18.00