Rátgéber László most már pénzt akar
A nemzeti együttes utoljára 2003-ban kvalifikálta magát Eb-re, idén Rátgéber László visszatérésével ismét kijutottunk, mégpedig a 2009-es kontinensviadalra. A szövetségi kapitány szerint fiatal és tapasztalatlan a mostani csapat, így óriási szerencse kellett ahhoz, hogy legjobb csoportharmadikként közvetlenül döntősök lehessünk.
Nem túl jó előjelekkel indult a sorozat, Bérestől Iványiig az idősebb játékosok sorra lemondták a válogatottságot. Ez egyszersmind új energiával látta el a fiatalokat, ám amikor közülük Németh, Semsei és Honti is kidőlt, már csak az A osztályban maradás volt a célunk.
Mint az edző MTI-nek adott kisinterjújából kiderül, az utolsó, sorsdöntő mérkőzés előtt a kapitány csak annyit kért, ne gondoljon senki a tétre, nyugodtan dobálják a kosarkat, hátha sikerül tíz ponttal nyernünk.
Rátgéber László nemcsak a magyar válogatottat készíti fel, hanem a címvédő Szpartak Moszkvával az Euroligában is vitézkedik. Válogatottunk bebizonyította, pénz nélkül is ki lehet jutni az Eb-re, most azonban anyagi támogatásra, komoly menedzselésre lesz szükség, mert anélkül esélyünk sem lesz a lettországi kontinenstornán.
Ami a Szpartakot illeti, sok sztár van a keretben, ugyanakkor az olimpia és a tengerentúli WNBA-szezon után várhatóan kifacsart kosarasok érkeznek Moszkvába. Rátgéber szerint az elején biztosan becsúszik néhány vereség, elvégre a helyi CSZKA vagy a Jekatyerinburg még gazdagabb egyesület, de januárra remélhetőleg összerázódik a csapat.
„Meg szeretnénk nyerni mindent, mindazonáltal bravúr lenne sorozatban harmadszor is diadalmaskodni az Euroligában. De az utazás néha szebb, mint a célba érés" – mondta még Rátgéber László. az MTI-nek.