Koronavírus adatok

2021. dec. 08.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Natália
-2 °C
2 °C

Amerikai kosarast igazolt az MKB Sopron

2010.02.25. 18:16

Kristi Toliver személyében amerikai irányítót igazolt a bajnoki címvédő MKB-Euroleasing Sopron női kosárlabdacsapata. Az MTI-hez eljuttatott csütörtöki hír szerint a 23 éves játékos a Chicago Sky együttesét erősíti az észak-amerikai profiligában (WNBA).

"Kristi leigazolása már a tavalyi évad végén is napirenden volt, de financiálisan nem engedhettük meg magunknak, hogy egy teljes szezonra a csapatunkhoz hozzuk - nyilatkozta Török Zoltán ügyvezető. - A szerződése egyenlőre a hátralévő két hónapra szól, de azzal a céllal igazoltuk, hogy a kontraktusa a következő szezonra is áthúzódjon."

Az állítólag trombitásnak sem utolsó Toliver egyetemi bajnok volt a Maryland együttesével, majd tavaly harmadikként kelt el a WNBA amatőrbörzéjén (draft). Nyáron a Chicago Sky-ban a triplákat 44, míg a büntetőket 91 százalékkal dobta, az európai idény eddigi részét pedig az izraeli Raanana Hertzeliyánál töltötte.