Jerry Sloan marad a Utah Jazz edzője
Ahogy 1988 decembere óta folyamatosan, úgy a következő szezonban is Jerry Sloan irányítja majd az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Utah Jazz együttesét. A négy nagy tengerentúli profiligát együtt véve is a leghosszabb ideje egy csapatnál állomásozó szakember hétfőn mondta el újságíróknak, hogy már januárban írta alá a 2011/2012-es idényre szóló szerződését.
„Valamikor az év elején aláírtam az új megállapodást, de őszintén szólva fogalmam sincs, melyik napon” - mondta a 68 éves szakember.
Sloan 1988 decemberében Frank Laydent váltotta a Jazz kispadján. Azóta az NBA-ben 245 edzőváltás történt, ő azonban kirobbanthatatlan Salt Lake Cityből. A szakember 1220 győzelmet aratott és 802 vereséget szenvedett el a Utah-val, s ezzel ő minden idők harmadik legtöbb sikert jegyzett edzője, ugyanakkor ő az egyetlen, akinek egy csapattal sikerült legalább 1000-szer nyerni.