Konstantin
EUR 384,12 Ft
USD 364,25 Ft
14 °C
28 °C

Az Albacomp egy győzelemre a bajnoki címtől

2011.05.10. 21:19

Az Albacomp magabiztosan legyőzte a vendég Szolnokot kedden a férfi kosárlabda NB I döntőjének második mérkőzésén, ezzel már 2-0-ra vezet a három sikerig tartó párharcban.

Az alapszakaszgyőztes Szolnok - amely mindössze egy mérkőzést veszített el a rájátszás első két párharca során - szombaton meglepetésre 87-69-es hazai vereséggel kezdte a döntőt. A keddi mérkőzésen sem kezdett jól. Az Albacomp főként Simon és Jones révén 16-9-re ellépett, végül négy ponttal hozta a nyitónegyedet. A folytatásban Fodornak köszönhetően beleerősített a Szolnok, és a 28. percben átvették a vezetést (36-38). A nagyszünetben 44-42-t mutatott az eredményjelző, noha a házigazdák hat triplakísérletéből egy sem sikerült, Simon és Fodor dobópárbaja ekkor 13-13-ra állt.

Térfélcsere után az Albacomp erősen kezdett, és egy 10-0-ás rohammal 56-46-ra elhúztak. A Szolnok hat pontra még visszazárkózott, de Simon találataival az utolsó negyed előtt már 65-52-re mentek a hazaiak. A 21-10-re nyert játékrésszel gyakorlatilag eldőlt a találkozó, a nemrég a Magyar Kupát elhódító Szolnokot a honosítás előtt álló amerikai Trotter tartotta, ám az ő igyekezete önmagában kevésnek bizonyult. Dzunics Braniszláv tanítványai újabb sima győzelmükkel immár 2-0-ra vezetnek a fináléban, és három nap múlva akár megszerezhetik az Alba fennállásának negyedik bajnoki címét.

A döntő harmadik mérkőzését pénteken 18 órakor rendezik Szolnokon

Eredmény, döntő, 2. mérkőzés:

Albacomp-Szolnoki Olaj KK 88-67 (24-20, 20-22, 21-10, 23-15)
legjobb dobók: Simon 28, Hanga 20, Jones 15, Hollis 12, illetve Trotter 22, Fodor 18, Horváth 10.

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Vennék
  • Hírek