A kosaras Németh István Romániába szerződhet

2011.06.07. 16:10

Németh István múlt héten keddtől szombatig Marosvásárhelyen járt, a Nova Vita sportrekuperációs központ vendége volt. Mint ismert, a kosarast tavaly porckorongkopással kellett műteni, a szezon második felében viszont már teljes értékű munkát végzett a MJUS-Fortress Körmend együttesénél, írta a bb1.hu.

„Egy remek rehabilitációs központot építettek fel Marosvásárhelyen, ahol több magyar sportoló is megfordult már. Én Fazekas Róbert diszkoszvetőtől hallottam róluk. Tényleg elég profi a hely – mondta a BB1.hu-nak Németh. – Bár különösebb problémám már nem volt, de azért mégis megnyugtató volt specialistáktól is azt hallani, hogy tényleg teljesen rendben vagyok. Elvégeztünk egy állapotfelmérést, megspékelve egy-két új gyógytorna feladattal, amiket eddig még nem csináltam.”

Németh egyébként romániai tartózkodása alatt találkozott a helyi BC Mures edzőjével, Déri Csabával, aki szeretné őt jövőre csapatában látni.

„Szeretnének magasabb célokat kitűzni maguk elé. Többek között rám is gondoltak, mint aki ebben segíthet nekik. Épp ottlétemkor fejeződött be a román bajnokság. Egyelőre még nem tiszta a helyzet a légiósok számát illetően, úgyhogy konkrétumokról még nem beszéltünk. Mindenesetre én a magam részéről nem zárkózom el a lehetőségtől. Persze ahhoz, hogy hozzájuk szerződjek, lenne egy-két feltételem. Abban maradtunk, később még visszatérünk az ügyre. Egyébként megkeresett már több magyar csapat is, köztük a Körmend is. Egyelőre azonban nem lenne ildomos többet elárulnom ezzel kapcsolatban” –tette hozzá Németh.