Megint kikapott a kosárválogatott

2011.08.12. 21:26

A magyar férfi kosárlabda-válogatott az utolsó pillanatban kapott kosárral 75-73-ra kikapott a finnektől az Európa-bajnoki pótselejtező második fordulójában Szolnokon, ezzel második mérkőzését is elvesztette a kvalifikációban.

A zsúfolásig telt Tiszaligeti Sportcsarnok közönsége – amely tavasszal bajnokcsapatot ünnepelhetett – a találkozó előtt köszöntötte a díszvendégként jelen lévő Olafur Rafnssont, az Európai Kosárlabda Szövetség (FIBA Europe) izlandi elnökét.

A keddi, 71-66-ra elvesztett portugáliai mérkőzéshez hasonlóan az ellenfél jutott 7-0-s vezetéshez, ám főként Horváth és Lóránt révén egy 10-0-s hazai roham újra pokoli hangulatot varázsolt az arénába. A minimális előnnyel hozott nyitónegyed után Báder begyűjtötte harmadik személyi hibáját is, a túloldalon pedig a honosított Lee és az euroligás Bolognánál edződő Koponen is lendületbe jött, így a 15. percben 31-27-re megléptek a finnek. A félidő hajrájára a júniusban magyarrá lett Trotter elkapta a fonalat, ezzel a nagyszünetben 37-37 volt az állás.

Térfélcsere után a vendégek három és fél percen át nem találtak a gyűrűbe, ezalatt Hangáék 42-37-re elhúztak, ám ismét érkezett egy jó, 9-0-s sorozat. Ekkorra Mészáros Lajos együttesénél – akárcsak kedden – kisebb rövidzárlat állt be, fellazult a védekezés, jöttek az eladott labdák, miközben a hármasokat szóró rivális Muurinen és Koponen révén tíz pont fölé tornázta a különbséget (59-48). Az 52-61-ről induló zárószakaszban a magyarok nagyon rákapcsoltak a hihetetlen hangorkánban, és egy 11-0-s szériával fordítottak (68-65). A fantasztikusan izgalmas meccs utolsó perce 73-73-ról kezdődött, az ellenfél elrontotta támadását, majd a hazai ziccer is kimaradt, ám Lee két mp-cel a vége előtt nem hibázott közelről. A 0/2-es mérlegnél tartó magyarok jövő csütörtökön 19 órakor Portugáliát fogadják, ugyancsak Szolnokon.

Mészáros Lajos szövetségi kapitány nyilatkozata: „A sorsunk már nemcsak a mi kezünkben van. Most sem szeretnék esélyeket latolgatni, fontos, hogy megmaradjon a csapat tartása, és küzdjünk az utolsó esélyig. Ma a harmadik negyedben elkövettünk védekezési hibákat, és nem sikerültek a kontráink. A portugálokat öt pontnál jobban meg kell vernünk csütörtökön, most ez a feladat.”

Eredmény, 2. forduló

Magyarország-Finnország 73-75 (24-23, 13-14, 15-24, 21-14)
Szolnok, 2500 néző

A legjobb dobók: Horváth 15, Keller 12, Lóránt 12, Trotter 12, Hanga 10

A pótselejtező további menetrendje (a háromból két csapat jut az Eb-re):

Finnország–Portugália, augusztus 15. 19 ó

Magyarország–Portugália, augusztus 18. 19 ó

Finnország–Magyarország, augusztus 21. 19 ó

Portugália–Finnország, augusztus 24. 21:30 ó