Auguszta
-4 °C
2 °C

Már nem Földi Sándor a szekszárdi kosárcsapat edzője

2011.10.24. 18:39

Felmentette hétfőn Földi Sándort, a KSC Szekszárd NB I-es női kosárlabdacsapatának vezetőedzőjét a klub elnöksége. Herr Péter ügyvezető azzal indokolta az MTI-nek a döntést, hogy a csapat öt mérkőzésen öt vereséget szenvedett, legutóbb hazai pályán kapott ki a Cegléd EKK-tól 85-84-re.

„Az a játék, amit a csapat mutatott, kevés ahhoz, hogy a céljainkat, köztük az első nyolcba kerülést elérjük” - mondta az ügyvezető.

A KSC jelenleg kilencedik a 12 csapatos bajnokságban. Földi Sándor, akinek utódjáról később döntenek, valószínűleg a klub utánpótlás-nevelésében dolgozik majd, az első osztályú női csapat következő, BSE-FCSM elleni mérkőzésén Szabó Noémi másodedző ül a KSC kispadján.