Fontos meccs előtt a Szolnok kosárcsapata
Pór Péter vezetőedző szerint idénybeli legfontosabb mérkőzésére készül a Szolnok, amely kedden a lett Venstpils vendégeként lép pályára a férfi kosárlabda Eurochallenge-kupa negyeddöntőjének első meccsén.
„Mindenki egészséges a keretből, ami nagy szó ebben a vírusos időszakban - nyilatkozta fél órával az indulás előtt az MTI-nek a bajnokcsapat mestere. - A négy amerikai és egy afrikai légióssal, továbbá fiatal hazai játékosokkal felálló lettek a beszerzett anyagaink szerint agresszív kosárlabdát játszanak sok cserével, megszállják a palánk alatti területet, ezért fontos lesz, hogy sikerüljenek a külső dobásaink. A védekezésünkön is akad javítanivaló, mert az utóbbi meccseken elég sok pontot kaptunk. Nagyon készülünk erre a párharcra, a holnapi lesz a szezon legfontosabb meccse számunkra.”
Az egyik fél második győzelméig tartó sorozat második meccsét csütörtökön 19 órától Szolnokon rendezik, szükség esetén a harmadik találkozó ismét Lettországban lesz, jövő kedden.
Eurochallenge-kupa, negyeddöntők
A negyeddöntő programja:1. mérkőzés: BK Ventspils (lett)-Szolnoki Olaj, március 13., 18 ó
2. mérkőzés: Szolnok-Ventspils, március 15., 19 ó
3. mérkőzés (ha szükséges): Ventspils-Szolnok, március 20., 18 ó
A negyeddöntő további párharcai:
Elan Chalon (francia)-Chorale Roanne (francia)
Mad-Croc Fuenlabrada (spanyol)-Triumph Ljuberci (orosz)
Artland Dragons (német)-Besiktas Milangaz (török)