Eurochallenge-döntő: már alig van jegy

2012.04.25. 13:49

A jegyek kétharmada már elkelt a férfi kosárlabda Eurochallenge Kupa debreceni négyes döntőjére, mely péntektől vasárnapig lesz többek között a magyar bajnok Szolnok részvételével. 

"A török szurkolóknak értékesített belépőkkel együtt 3500 jegy már gazdára talált" - tájékoztatta az MTI-t szerdán Tóth Zoltán, a klub ügyvezető igazgatója. "A Főnix Csarnokban egy ideiglenes, nemzetközi szabványoknak megfelelő eredményjelző táblát helyezünk el, amely több helyet ki fog takarni, ezért a tervezett hatezerből a jelenlegi számításaink szerint csak mintegy ötezret tudunk értékesíteni. Ez azt jelenti, hogy még nagyjából 1500 jegy kapható."

A kétnapos belépők nyolc-, illetve tízezer forintba kerülnek. A Final Four pénteki elődöntős mérkőzései, illetve vasárnapi helyosztói 18 és 20:30 órakor kezdődnek.

Az MTVA pénteken 17:50 órától élőben adja a Szolnok-Besiktas elődöntőt. Ha a magyar csapat bejut a fináléba, akkor a következő élő közvetítés vasárnap 20:25-től lesz, ha a Szolnok a harmadik helyért játszhat, akkor a bronzmérkőzést közvetíti élőben az m2 vasárnap 17:50-től.

A négyes döntő programja

péntek, elődöntő:
Szolnoki Olaj-Besiktas (török) 18 ó
Chalon (francia)-Ljuberci (orosz) 20:30
vasárnap, helyosztók:
a 3. helyért 18 ó
döntő 20:30