Szolnoki bravúrgyőzelem a Cibona ellen
Szolnoki Olaj hazai pályán óriási bravúrt végre hajtva 75-71-re nyert a horvát Cibona Zagreb ellen a férfi kosárlabda Adria Liga második fordulójában.
A 14 csapatos Adria Ligában vasárnap 71-56-os szlovéniai vereséggel bemutatkozó Szolnok első hazai mérkőzését játszotta a regionális sorozatban. Az ellenfél a kétszeres BEK-győztes, háromszoros jugoszláv és 17-szeres horvát bajnok Cibona Zagreb volt, melynek becsvágyát növelhette, hogy a nyitókörben otthon kikapott a macedón Szkopjétól.
A magyar bajnok és kupagyőztes kissé elaludt a kezdésnél, így hamar ellépett a horvát csapat. A folytatásban így kapaszkodnia kellett a Szolnoknak, és a negyed végén öt pontra küzdötte fel magát (18-23.)
Pór Péter csapata a folytatásban remekül védekezett, és a negyed közepére a vezetést is átvette. Igaz, csak egy rövid időre, ugyanis a zágrábiak összeszedték magukat és visszaállították az ötpontos különbséget (31-36).
A folytatásban mindkét csapat rendkívül idegesen kosárlabdázott, fej-fej mellett haladtak a csapatok, váltott vezetéssel.
Az utolsó negyedben a Cibona kezdtett jobban, és négypontos vezetést szerzett. Az Olaj azonban ismét feljött és visszavette az előnyt, olyannyira, majd Báder vezetésével kevesebb mint három perccel a vége előtt már hét ponttal vezetett. A horvátok ezt követően egészpályás letámadásba kezdtek és meg is zavarták a magyar bajnokot: 13 másodperccel a vége előtt két ponttal vezetett a magyar csapat, Gay két higgadt büntetője pedig el is döntötte az összecsapást.
Az 1/1-es győzelmi mérlegnél tartó Tisza-partiak vasárnap a bosnyák Siroki Brijeghez látogatnak.
Eredmény, 2. forduló:
Szolnoki Olaj-Cibona Zagreb (horvát) 75-71 (18-23, 13-13, 23-22, 21-13)
A magyar csapat legjobb dobói: Gay 20, Báder 18, Kalve 13