A Szolnok megint kikapott az Adria Ligában
A Szolnoki Olaj hazai pályán kikapott a bosnyák Siroki Brijegtől szombaton a férfi kosárlabda Adria Liga 16. fordulójában.
A magyar bajnok - amely Adria ligás bemutatkozó idénye miatt csak a középszakaszban csatlakozik majd az NB I-hez - négy győzelemmel és 11 vereséggel sereghajtóként várta az ugyancsak 4/11-gyel utolsó előtti Siroki Brijeget. A két gárda októberben emlékezetes csatát vívott, amelynek végén a bosnyákok kétszeri hosszabbítás után 102-101-re győztek odahaza.
Az egyenlő erőviszonyokat a nyitónegyed is jelezte, noha a vendégek a játékrész derekán egy 11-0-s rohammal rukkoltak elő. A Nenad Asceric edző irányította hazaiaknál főként a kapitány Báder Márton és a center Szabó Miklós jeleskedett. A folytatásban ismét hét pontra meglépett az ellenfél, csakhogy a lett Ernests Kalve tripláival fordított az Olaj, a nagyszünetben 37-34 volt az állás.
Térfélcsere után nem sokkal ismét a túloldalon volt az előny, a gyengébben célzó Tisza-partiak futottak az eredmény után, a harmadik szakasz végén 47-56 volt az eredmény. Öt perccel a meccs vége előtt még mindig tíz pont volt a különbség (55-65), onnan kétszer visszakapaszkodtak ugyan a hazaiak négy pontra, de ennél több már nem sikerült.
A 4/12-es mérlegnél tartó szolnokiak egy hét múlva a montenegrói Podgoricához látogatnak.
Szolnoki Olaj-Siroki Brijeg (bosnyák) 69-75 (19-21, 18-13, 10-22, 22-19)
A magyar csapat legjobb dobói: Kalve 17, Horváth 11, Báder 10