Megvan az első NBA-döntős
Megvan az NBA nagydöntőjének első résztvevője, a San Antonio idegenben hét ponttal győzte el a Memphist, így negyedszer is nyerni tudott, azaz söpréssel lépett túl ellenfelén. A Spurs 2007 óta először játszhat a Larry O’Brien-trófeáért. Hat éve a Clevelandet – a Miamiban kosarazó LeBron James-szel – intézték el 4-0-val.
Az elmúlt két meccs hosszabbításban dőlt el, most a rendes játékidőben végeztek. Gyakorlatilag az első tizenkét percben már eldőlt minden, az első negyed végére megszerzett tízpontos előnyt szinte végig tartotta a San Antonio.
Tony Parker 37 pontig jutott, hat gólpassza is a legtöbb volt a csapatban. Tim Duncannal együtt – aki 17 pontot szerzett - a csapata pontjainak több mint a felét jegyezte.
A Memphisben Quincy Pondexter volt a legponterősebb, a kispadról 22 pontot szerzett, a pályafutása során ilyen eredményes még sosem volt a Grizllies csatára. A huszonkettőből 18-at a második félidőben szerzett.
A San Antonio azzal együtt is nyerni tudott, hogy 13 triplájából csak három ment be, az első nyolc lejött gyűrűről, és csak a harmadik negyedben szereztek először hárompontost, Daniel Green.
Keleten még tart a küzdelem, a Miami Heat 2-1-re vezet az Indiana Pacers-szel szemben.
Nyugati-főcsoport, döntő, 4. mérkőzés:
Memphis Grizzlies-San Antonio Spurs 86-93 (14-24, 24-20, 28-28, 20-21)
.A párharc végeredménye: 4-0