Minek ide Kobe Bryant?

2013.10.30. 09:35

A Los Angeles Lakers a sérült Kobe Bryant és a Houstonhoz távozott Dwight Howard nélkül, városi rangadóval kezdte az NBA-szezont szerdára virradóra. A Clippers ellen a Lakers cseréi csodát tettek. 

A Lakers a tavalyi viharos szezon után egy győzelemmel indította az ideit, a 116-103-as sikerből a kispadosok az utolsó negyvennyolc ponttal vették ki a részüket, ebből negyvenegyet dobtak az negyedik negyedben, amikor már szinte csak ők voltak a pályán.

Nagyszerűen mutatkozott be új csapatában Xavier Henry, a huszonkét éves belga származású Lakers-kosaras huszonkét ponttal és hat lepattanóval zárta a szezonnyitót. 

A Lakers-edző Mike D'Antoni egy dolgot remekül csinált, nem hozta vissza a pályára a kezdőit. Volt olyan pontja a meccsnek, amikor azt gondoltam, bárcsak újra pályára küldené őket.

Ezt az elvesztett meccs után Doc Rivers mondta, aki a múlt szezon után vette át a Clippers irányítását. A meccs közben a sérült Kobe Bryant is nyilatkozott az újságíróknak, azt mondta, néhány hétre még biztosan szüksége lesz, hogy visszatérhessen a pályára.

A címvédő Miami Heatnél viszont ott volt a pályán a nagy hármas, LeBron James, Chris Bosh és Dwayne Wade. James tizenhét ponttal, hat lepattanóval és nyolc assziszttal kezdett. A chicagóiaknál volt egy nagy visszatérő.  A múlt idényben sérült Derrick Rose-t még az Egyesült Államok elnöke, Barack Obama is üdvözölte twitterén, a kosarasnak viszont egyelőre vissza kell rázódnia. Csapata 107-95-re kapott ki a tavalyi bajnoktól.

Szörnyen csalódott vagyok a vereség és a teljesítményem miatt. De ezen könnyen javíthatok, ha bedobom a próbálkozásaimat és figyelek arra, hogy ne veszítsünk labdát.

Értékelt a meccset tizenkét ponttal és négy asszisztal záró Rose. 

Chrish Bosh trollkodott tovább az új szezonban, most LeBron James interjújába mászott bele.

Eredmények:

Indiana Pacers-Orlando Magic 97-87
Miami Heat-Chicago Bulls 107-95
Los Angeles Lakers-Los Angeles Clippers 116-103