Hanga a Király Kupában is játszhat
Hanga Ádám csapata, a Laboral Kutxa Vitoria kikapott vasárnap a spanyol férfi kosárlabda-bajnokságban, ennek ellenére részt vehet két hét múlva a Király Kupa küzdelmeiben.
A magyar légiós 11 perc alatt négy pontig jutott a Fuenlabrada otthonában 74-73-ra, egy utolsó másodperces kosárral elvesztett mérkőzés során. Az Euroligában a legjobb 16 között szereplő Vitoria 9 győzelemmel és 8 vereséggel a hetedik helyen áll a spanyol bajnokságban, és a Király Kupa februári küzdelmeiben az első nyolc csapat vehet majd részt.
"A Valencia ellen játszunk majd a legjobb négybe kerülésért Malagában. Ez a harmadik szezonom Spanyolországban, és már nagyon vártam, hogy egyszer ott lehessek a kupadöntőn" - nyilatkozta a 24 éves játékos az MTI-nek.
Hanga elmondta, az ősszel több sérültjük volt, ő is csak november vége óta játszik. Az Euroligában bejutottak a legjobb 16-ba, és most a kupában is ott vagyunk a legjobbak között - a szezon elején ezek voltak az alapelvárások a klubnál, valamint a rájátszásba kerülés.