A Szolnok is pályázhat a Final Four-ra

2014.03.19. 11:32

Péntek délig pályázhat a Szolnoki Olaj a férfi kosárlabda Eurochallenge Kupa négyes döntőjének a lebonyolítására. Tóth Zoltán ügyvezető szerdán arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az európai szövetségtől már megérkezett a vonatkozó formanyomtatvány.

"Körülnézünk a lehetséges helyszíneken, egyelőre nem lehet kijelenteni, hogy biztosan jelentkezünk a rendezésre. Otthonunk, a 2100 fős Tiszaligeti Sportcsarnok sajnos nem alkalmas, mivel a szabályok legalább 3000 fő befogadására alkalmas arénát írnak elő" - jelentette ki.

A szolnoki klub kedden 78-60-as, bravúros győzelmet ért el az észt Tartu vendégeként a két sikerig tartó negyeddöntő harmadik meccsén, s ezzel 2-1-re megnyerte a párharcot. Az április 25-27. között rendezendő négyes döntőben az ellenfél az orosz Ljuberci lesz, a másik ágon az olasz Reggio Emilia és a török Gaziantep találkozik majd.

A Szolnok két éve is bejutott a Final Fourba, akkor a debreceni Főnix Csarnokkal sikeresen pályázta meg a lebonyolítást, és végül a negyedik helyet szerezte meg. A magyar együttes a nap folyamán 18.30 órakor érkezik meg Észtországból Bécsbe, s onnan busszal tér haza Szolnokra.