Volt fehérvári kosarast szerződtetett a Szolnok

2014.12.22. 20:55

A Szolnoki Olaj kosárlabdacsapatában folytatja pályafutását az amerikai Michael Rahjoan Lee. A klub honlapjának hétfői tájékoztatása szerint a játékos a francia Boulogne csapatától érkezik, és az orvosi vizsgálatok, valamint a játékengedélyek megérkezése után kapcsolódhat be a csapat munkájába. Lee a 2009/2010-es szezonban az Albacompot erősítette.

Az Olaj az idei év utolsó - egy hét múlva sorra kerülő - Adria Liga-meccsére vasárnap indul a szerbiai Valjevóba, és csak a jövő év első mérkőzését követően érkezik haza január 4-én.

A magyar bajnok a napokban megvált a válogatott Lóránt Pétertől és a szerb Stefan Sinovectől, vasárnap pedig szerződtette az eddig az olasz másodosztályban szerepelt Somogyi Gergelyt.