Ez már simán gonosz, amit Steph Curry művel

2015.04.01. 09:29

Chris Paul, a Los Angeles Clippers irányítója posztja egyik legjobbja a ligában, védekezésben pedig talán nincs is jobb nála az irányítók között. Na de mi van akkor, ha Steph Curryvel, az NBA talán legjobban cselező irányítójával eresztjük össze?

Ez, ami az alábbi videón látható.

Steph Curry = az ördög

Curry egy hát mögötti csellel indított, majd jött a crossover, Paul pedig annyira elvesztette a fonalat, hogy a nagy igyekezetében a padlón kötött ki, és félkézzel támaszkodva nézte, ahogy a Golden State Warriors játékosa a lehető legsimábban dobja be a kosarat.

Paul esésében persze az is szerepet játszott, hogy rálépett Curry lábára, de pont a neki is követhetetlen cselek miatt járt így.

A Warriors-cseresor reakciója tökéletesen foglalja össze az esetet, Leandro Barbosa például nem is tudta, hová legyen Curry megmozdulásától, úgyhogy inkább csak egy csapattársa ölébe ájult.

A harmadik negyedben viszont kicsit visszakapott Curry abból, amit nap mint nap művel az NBA-ben, sőt, talán még többet is: a 206 centis, 131 kilós Glen Davis úgy fordult le róla, mintha egész nap erre készült volna.

Curry végül 27 pontig jutott, Paul is pont ennyit dobott, de a clipperses Blake Griffin mindkettejükön túltett a 40 pontjával. Viszont a Los Angelesnek ez is kevés volt a győzelemhez, a Warriors 110-106-ra nyert.

    Eredmények:

  • Brooklyn Nets–Indiana Pacers 111–106
  • Detroit Pistons–Atlanta Hawks 105–95
  • Miami Heat–San Antonio Spurs 81–95
  • Los Angeles Clippers–Golden State Warriors 106–110