Megint Hanga volt a Barca legjobbja, de megint kikaptak

2017.12.09. 08:43

Remekül kezdett péntek este a Barcelona a Fenerbahce ellen az Euroligában, az első negyedben el is húztak 28-228-re, onnan viszont a törökök irányítottak lényegében a végéig, pedig a Barcelona játszott hazai pályán.

A második negyedet 17-10-re, a harmadikat 25-13-ra nyerték a törökök, innentől már nem volt kétséges, hogy a Barcelona elszenvedje hetedik vereségét is az Euroligában – emellett négy győzelmük van, így a 11. helyen állnak.

james-nunnally-fenerbahce-dogus-istanbul-eb17
Fotó: Euroliga

Hanga Ádám fél óra játék alatt 15 pontig, három lepattanóig és három asszisztig jutott, ezzel csapata legjobbja volt.

Euroliga

Barcelona-Fenerbahce 68-83 (28-22, 10-17, 13-25, 17-91)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Fejjel szerzett történelmi gólt Böde Dániel a Fehérvár ellen

Fejjel szerzett történelmi gólt Böde Dániel a Fehérvár ellen

Győzelmével a Paks feljött a tabella harmadik helyére az NB I-ben.

február 8., 19:28

  • Sport
Aranyérmet nyert a magyar négyes rövidpályás gyorskorcsolya váltóban

Aranyérmet nyert a magyar négyes rövidpályás gyorskorcsolya váltóban

A magyar küldöttség ezzel már négy éremnél jár a georgiai tornán.

9 perce

  • Sport
Óriási lebőgések a Super Bowlon, amiket el akarunk felejteni

Óriási lebőgések a Super Bowlon, amiket el akarunk felejteni

A The Black Eyed Peas és a Maroon 5 sem alkotott maradandót.

február 9., 07:04

  • Címlapon
Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Kemény szavakkal kritizálta amerikai kollégáját az ukrán elnök, aki az európai vezetőket is élesen bírálta.

3 órája

  • Címlapon
Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

A magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét várja el Kijevtől.

3 órája

  • Sport
Itt a Liverpool 2025–2026-os álomcsapata, benne két magyarral!

Itt a Liverpool 2025–2026-os álomcsapata, benne két magyarral!

Vannak, akik már most látják a jövőt.

február 8., 20:04

  • Sport
Mbappé góljával tartott otthon egy pontot a Real Madrid a csúcsderbin

Mbappé góljával tartott otthon egy pontot a Real Madrid a csúcsderbin

Carlo Ancelotti csapatára kedden újabb nagy kihívás vár a Bajnokok Ligájában.

február 8., 23:17

  • Sport
Egy 15 éves hokis góljával kerültünk közelebb a téli olimpiához

Egy 15 éves hokis góljával kerültünk közelebb a téli olimpiához

Fantasztikus sikert ért el női válogatottunk Ausztria ellen.

február 8., 20:48

  • Címlapon
Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa

Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa

Az egész napos eseményről a helyszínről tudósítunk.

5 órája

  • Címlapon
„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző

„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző

Nagy Attila Tibor szerint Magyar Péter „megajándékozta” a Fideszt és Orbán Viktort.

6 órája

  • Sport
Már nincs B opció, csak a győzelem ér olimpiai kvótát női hokisainknak

Már nincs B opció, csak a győzelem ér olimpiai kvótát női hokisainknak

Az egyetlen út a házigazda németeken vezet Milánóba. A magyar válogatottban többen is életük meccsére készülnek.

február 9., 10:08

  • Sport
Nyolc magyar triatlonos tagja az LA10-programnak

Nyolc magyar triatlonos tagja az LA10-programnak

Hármuknak már van olimpiai tapasztalata, közülük kettőnek duplán.

február 9., 11:02

  • Sport
Hatalmas baleset miatt intették le Molnár Martin versenyét a közel-keleti F4-ben

Hatalmas baleset miatt intették le Molnár Martin versenyét a közel-keleti F4-ben

A piros zászló nagy lehetőségtől fosztotta meg a tehetséges magyar versenyzőt.

február 8., 17:28

  • Sport
Patrick Mahomes olyat tehet, amire még Tom Brady sem volt soha képes

Patrick Mahomes olyat tehet, amire még Tom Brady sem volt soha képes

Összejöhet a történelmi triplázás.

február 9., 10:21

  • Sport
Muhari Eszter remek teljesítménnyel nyert aranyérmet Barcelonában

Muhari Eszter remek teljesítménnyel nyert aranyérmet Barcelonában

Magas színvonalú vívást mutatott be a párizsi olimpia bronzérmese.

február 8., 19:08

  • Sport
Akkora lesgóllal győzött a Manchester United, hogy még az edzőjük is elismerte!

Akkora lesgóllal győzött a Manchester United, hogy még az edzőjük is elismerte!

Hihetetlen, nincs VAR az FA-kupa ezen szakaszában.

február 8., 07:03

  • Címlapon
Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Az újságíró szerint valaki felkészíthette volna Magyar Pétert arra, mi vár rá.

17 perce

  • Sport
Holtan találták szállodai szobájában a feltörekvő riportert

Holtan találták szállodai szobájában a feltörekvő riportert

A rendőrség egy embert már letartóztatott a tragédiával összefüggésben.

február 8., 18:24

  • Sport
Világsztár van születőben? A Barcelona új csodagyereke döbbenetes tempóban termeli a gólokat

Világsztár van születőben? A Barcelona új csodagyereke döbbenetes tempóban termeli a gólokat

Lamine Yamal után újabb őstehetség kerülhet ki a híres La Masiáról.

február 8., 06:22

  • Sport
Nagy jelentőségű döntést hoztak Kokóék, ez valamennyi magyar ökölvívót érinti

Nagy jelentőségű döntést hoztak Kokóék, ez valamennyi magyar ökölvívót érinti

A MÖSZ új elnöke szerint mindenki tisztában volt a fenyegető veszély mértékével.

február 8., 14:32

  • Címlapon
Épp csak beléptünk az ajtón, és egy T-rex üvöltött az arcunkba

Épp csak beléptünk az ajtón, és egy T-rex üvöltött az arcunkba

Most kiderül, mit rontottak el a Jurassic Parkban.

2 órája

  • Sport
Sergio Ramos Mexikóban folytatja a pályafutását

Sergio Ramos Mexikóban folytatja a pályafutását

A csapat jelenleg az élvonal 12. helyén áll.

február 8., 13:12

  • Sport
Nikitscher Tamás csapata megint kikapott a spanyol élvonalban

Nikitscher Tamás csapata megint kikapott a spanyol élvonalban

A magyar játékos végigjátszotta pályafutása második La Liga-meccsét.

február 8., 16:06

  • Címlapon
Újabb hírek érkeztek Ferenc pápa állapotáról

Újabb hírek érkeztek Ferenc pápa állapotáról

A katolikus egyházfő közelgő programjait lemondták.

6 órája

  • Sport
Ellopták a show-t Ronaldo elől, aki pedig életében először csinált ilyet

Ellopták a show-t Ronaldo elől, aki pedig életében először csinált ilyet

Az új sztár neve Jhon Duran.

február 8., 07:35

  • Sport
Majdnem a félpályáról kapott gólt a Manchester City az FA-kupában

Majdnem a félpályáról kapott gólt a Manchester City az FA-kupában

A harmadosztályú Leyton Orient nagyon megszorongatta Pep Guardiola csapatát.

február 8., 15:13

  • Címlapon
Meghalt Csombor Teréz, a Drága örökösök színésznője

Meghalt Csombor Teréz, a Drága örökösök színésznője

A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművésze 68 éves volt.

54 perce

Neked ajánlott