Előbb lemondott, aztán visszavették a körmendi kosárcsapat edzőjét

2018.01.07. 16:17

A korábbi bejelentéssel ellentétben mégsem távozik posztjáról Gasper Potocnik, az Egis Körmend férfi kosárlabdacsapatának edzője.

A klub pénteken közölte, hogy a Jászberény elleni szombati, hazai bajnoki után megválik a szlovén szakembertől.

Vasárnap, a 77-61-re megnyert meccs másnapján aztán azt tették közzé, hogy változott a helyzet: "arról állapodtunk meg, hogy a Jászberény elleni mérkőzés után ülünk le egy utolsó megbeszélésére, amelyen végső választ ad arra kérdésre, hogy folytatja-e munkáját. Ennek következményeként örömmel tájékoztathatjuk szurkolóinkat és a közvéleményt, hogy sikerült Körmenden tartanunk a kiváló szakembert."

A 37 éves Potocnik 2016 decemberétől irányítja a bajnokság harmadik helyén álló csapatot.

A körmendi csapat jól kezdte a 2017/18-as bajnoki idényt: kilenc győzelemmel és egy vereséggel a tabella első helyén állt. Az Európa Kupában két selejtezőkört vett sikerrel, majd továbbjutott az első csoportkörből. Az edzőhelyzet sorozatban négy vereség miatt alakult ki.

(MTI)