Legendák nyomdokaiba lépett a Hornets irányítója

2018.11.20. 10:05 Módosítva: 2018.11.20. 10:20

Két nap telt el azóta, hogy Kemba Walker karriercsúcsot és franchise rekordot jelentő 60 pontot dobott a 76ers ellen, de a jelek szerint bőven maradt még benne erő: hétfő este 43 pontot szórt, ezúttal pedig győzelemre is vezette a csapatát, a Hornets 117-112–re verte a Celticset.

Walker ezúttal is az utolsó negyedben indult be igazán, 21 pontot dobott az utolsó játékrészben, ezzel a meccsel pedig ő lett a hatodik olyan játékos az NBA történelmében, aki egy 60 pontos meccs után közvetlenül legalább 40 pontot rámolt be. Így egyébként elég illusztris társasághoz csatlakozott a Hornets-irányító, erre ugyanis eddig csak

  • Wilt Chamberlain,
  • Pete Maravich,
  • Michael Jordan,
  • Tracy McGrady
  • és Kobe Bryant voltak képesek.

Az este többi meccse közül a Thunder és a Kings összecsapását érdemes még kiemelni, a Kings ugyanis Buddy Hield vezérletével a remek formában lévő, az utóbbi tizenegy meccséből tízet behúzó Thundert is legyűrte 117-113–ra.

Ez egyébként már csak azért is érdekes, mert Dave Joerger vezetőedző bőven erőn felül teljesít a csapattal, egyes források szerint azonban Vlade Divac, a csapat tulajdonosa úgy látja, hogy az újoncok nem játszanak eleget. Pont emiatt az sincs kizárva, hogy a remek kezdés után hamarosan mégis földbe áll majd a sacramentói csapat.

A Pelicans győzelme a Spurs ellen ennél jóval kevésbé volt meglepő, de így is van mit kiemelni: Julius Randle, a New Orleans játékosa a padról beszállva hozott össze tripla-duplát, ráadásul úgy, hogy egyetlen eladott labdája sem volt.

Eredmények

  • Charlotte Hornets-Boston Celtics 117-112
  • Detroit Pistons-Cleveland Cavaliers 113-102
  • Indiana Pacers-Utah Jazz 121-94
  • Philadelphia 76ers-Phoenix Suns 119-114
  • Atlanta Hawks-Los Angeles Clippers 119-127
  • Memphis Grizzlies-Dallas Mavericks 98-88
  • Milwaukee Bucks-Denver Nuggets 104-98
  • New Orleans Pelicans-San Antonio Spurs 140-126
  • Sacramento Kings-Oklahoma City Thunder 117-113

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Varázsolt a vén muskétás, pedig az ellenfelet hívták Magicnek

Varázsolt a vén muskétás, pedig az ellenfelet hívták Magicnek

Stephen Curry 56 pontja majdnem karriercsúcs.

február 28., 09:51

  • Sport
Sallai szerint elképesztő légkör vár a magyar labdarúgó-válogatottra Isztambulban

Sallai szerint elképesztő légkör vár a magyar labdarúgó-válogatottra Isztambulban

Nem tart attól, hogy kifütyülik-e majd klubcsapata stadionjában.

február 28., 10:15

  • Sport
Olimpiai bajnok úszónk elárulta, mi játszott jelentős szerepet közelmúltbeli sikereiben

Olimpiai bajnok úszónk elárulta, mi játszott jelentős szerepet közelmúltbeli sikereiben

Volt, hogy hajnali 4 órakor már sétálgatott az olimpiai faluban.

február 28., 12:05

  • Címlapon
A Fidesznek egyértelmű érdeke, hogy a Tisza Pártot állásfoglalásra kényszerítse

A Fidesznek egyértelmű érdeke, hogy a Tisza Pártot állásfoglalásra kényszerítse

A politikai elemző szerint a Tisza Párt elnöke a saját szavazótábora miatt kényszerül egyensúlyozásra.

3 órája

  • Sport
Hrutka János: A győztes mindent visz – kiesett, de itthon bizonyíthat a Ferencváros

Hrutka János: A győztes mindent visz – kiesett, de itthon bizonyíthat a Ferencváros

A fejlődéshez szembe kell tudni nézni a hibákkal is, az egyik ilyenre az Üllői útról idén távozók világítanak rá leginkább.

február 28., 06:18

  • Sport
Ételmérgezés tizedelte meg a mezőnyt a rangos mexikói tenisztornán

Ételmérgezés tizedelte meg a mezőnyt a rangos mexikói tenisztornán

Több világsztár játékos ki sem tudott állni mérkőzésére.

február 28., 11:45

  • Sport
Meghalt a sakktörténelem egyik legnagyobb legendája, Borisz Szpasszkij

Meghalt a sakktörténelem egyik legnagyobb legendája, Borisz Szpasszkij

Nyolcvannyolc éves volt.

február 27., 21:08

  • Sport
Kiderült, milyen büntetést kapott a rasszizmussal megvádolt José Mourinho

Kiderült, milyen büntetést kapott a rasszizmussal megvádolt José Mourinho

Egyesek szerint a portugál vezetőedző régóta sértegeti a török embereket.

február 28., 09:45

  • Sport
Gólzáporos meccsen, hosszabbításban jutott tovább a Ferencváros a Magyar Kupában

Gólzáporos meccsen, hosszabbításban jutott tovább a Ferencváros a Magyar Kupában

A nyolc között majd az Újpest vár a magyar rekordbajnok csapatra.

február 27., 22:31

  • Sport
A Liverpool úgy győzte le idegenben a PSG-t, hogy végig alárendelt szerepben futballozott

A Liverpool úgy győzte le idegenben a PSG-t, hogy végig alárendelt szerepben futballozott

A Bayern München eldöntötte a továbbjutás kérdését, a Barcelona is közel a legjobb nyolchoz.

tegnap, 23:00

  • Címlapon
Rendkívüli csúcstalálkozó veszi kezdetét, amelyen Orbán Viktor lehet az egyik főszereplő

Rendkívüli csúcstalálkozó veszi kezdetét, amelyen Orbán Viktor lehet az egyik főszereplő

Nagy csaták várhatóak Brüsszelben csütörtökön.

2 órája

  • Sport
125 éve ezen a napon fontos esemény történt Németország életében

125 éve ezen a napon fontos esemény történt Németország életében

Születésnapját ünnepli a világ egyik legnagyobb sportegyesülete.

február 27., 07:12

  • Sport
71 másodperccel a lefújás előtt még kettővel vezetett a Szeged, mégsem nyert a címvédő ellen

71 másodperccel a lefújás előtt még kettővel vezetett a Szeged, mégsem nyert a címvédő ellen

A tét nélkül játszó Veszprém másodjára is legyőzte a francia bajnokot.

február 27., 20:22

  • Sport
„Dögölj meg” – skandálták az ellenfél szurkolói a Real Madrid játékosának meccs közben

„Dögölj meg” – skandálták az ellenfél szurkolói a Real Madrid játékosának meccs közben

A durva inzultus miatt rövid időre félbeszakadt a találkozó.

február 27., 07:21

  • Címlapon
Év végén nyitja kapuit Budapest új bevásárlóközpontja

Év végén nyitja kapuit Budapest új bevásárlóközpontja

Átfogó városfejlesztési projekt részeként valósul meg a főváros negyedik legnépesebb kerületében.

3 órája

  • Sport
Remek eredmény, lesz magyar induló női kűrben a debreceni junior-világbajnokságon

Remek eredmény, lesz magyar induló női kűrben a debreceni junior-világbajnokságon

Dzsumanyijazova Polina meseszép ruhában futotta rövid programját a Főnix Arénában.

február 27., 20:07

  • Sport
Ritkán látott mértékben büntették a szerb hokisokat a Vasas elleni tömegverekedés után

Ritkán látott mértékben büntették a szerb hokisokat a Vasas elleni tömegverekedés után

Döntött a Magyar Jégkorong Szövetség Fegyelmi Bizottsága.

február 28., 18:55

  • Sport
Szoboszlai szinte mindenkinél a meccs embere, szédületes érdemjegyeket kapott

Szoboszlai szinte mindenkinél a meccs embere, szédületes érdemjegyeket kapott

Meghódította a Premier League-et.

február 27., 06:30

  • Sport
Hosszú időre eltiltották a botrányhős bírót, aki korábban Jürgen Kloppot szidalmazta

Hosszú időre eltiltották a botrányhős bírót, aki korábban Jürgen Kloppot szidalmazta

Ezen kívül egy másik ügyben is folyik ellene eljárás.

február 28., 14:58

  • Sport
Elutasították a fellebbezést, jogerős lett a döntés Kenderesi Tamás doppingügyében

Elutasították a fellebbezést, jogerős lett a döntés Kenderesi Tamás doppingügyében

A sportoló jogi képviselője szerint arcpirító döntés született.

február 27., 20:41

  • Sport
Egy női triatlonista azt állítja, azért lett pozitív a doppingtesztje, mert lefeküdt a partnerével

Egy női triatlonista azt állítja, azért lett pozitív a doppingtesztje, mert lefeküdt a partnerével

A sportoló azt írta, mindent megtesz, hogy tisztázza a nevét.

február 27., 10:53

  • Sport
Súlyos nemierőszak-botrányba keveredett egy magas rangú sportvezető

Súlyos nemierőszak-botrányba keveredett egy magas rangú sportvezető

Az angol labdarúgás legmagasabb szintjéig ér az ügy.

február 27., 18:01

  • Címlapon
Tömegek vonultak utcára Pozsonyban a magyar fiatalt ért késes támadás miatt

Tömegek vonultak utcára Pozsonyban a magyar fiatalt ért késes támadás miatt

Átsétáltak a Duna másik oldalára, majd vissza, jelezve, hogy nem lehet megfélemlíteni őket.

34 perce

  • Sport
Meghalt Lukács Lóránt

Meghalt Lukács Lóránt

A Balázs Béla-díjas operatőrhöz híres alkotások fűződnek.

február 27., 10:27

  • Sport
Kiskorú lányok megerőszakolásáért kapott 21 év börtönt a korábbi olimpikon

Kiskorú lányok megerőszakolásáért kapott 21 év börtönt a korábbi olimpikon

10 éven keresztül követte el a bűncselekményeket.

február 27., 08:22

  • Címlapon
Kilenc éve fennáll, de újra meghosszabbították a válsághelyzetet

Kilenc éve fennáll, de újra meghosszabbították a válsághelyzetet

Szeptember 6-ig biztosan érvényben lesz.

1 órája