Pusztító blokk hozott tömegverekedést egy kansasi egyetemi kosármeccsen
Hatalmas tömegverekedéssel zárult kedden a Kansas Jayhawks és a Kansas State Wildcats meccse az amerikei egyetemi kosárbajnokságban (NCAA), miután a Jayhawks egyik játékosa az utolsó másodpercekben pusztító blokkal állította vissza a méltóságát egy labdavesztés után.
A két állami rivális meccse különösen fontos mindkét kansasi csapat számára, ezúttal azonban nem volt kérdés, hogy a Jayhawks nyeri majd a meccset: övék volt az utolsó támadás, az eredményjelző pedig 81-59-et mutatott a javukra. Ezen a ponton valószínűleg a labdát felhozó Silvio De Sousa nem igazán számított rá, hogy az ellenfél még megpróbálkozik valamivel, de DaJuan Gordon a félpályánál elvette tőle a labdát, és rögtön kosárra tört.
De Sousa ugyanakkor nem hagyta annyiban a dolgot, üldözőbe vette ellenfelét, és egy óriási blokkal akadályozta meg a pontszerzést, aztán oda is állt a Wildcats játékosa fölé, hogy kinyilvánítsa a dominanciáját. A Wildcats játékosainál ekkor telt be a pohár, egy emberként rohantak oda a De Sousához, ennek pedig hamar tömegverekedés lett a vége.
A játékosok leginkább lökdösték egymást, de néhány ütést is kiosztottak, De Sousa pedig egy ponton egy széket is felvett, de sikerült megakadályozni annak használatában. A játékvezetőknek végül sikerült úrrá lennie a helyzeten, a Kansas State pedig végül szerzett még egy pontot, miután bedobták az egyik, az eset miatt megítélt büntetőjüket.
Azt egyelőre nem tudni, hogy milyen büntetéseket fog majd kiosztani a liga az eset miatt. De Sousa egyébként korábban is került már bajba, az FBI számára is ismerős a neve, ugyanis egyike volt azoknak, akiknek családja egy nyomozás szerint pénzt kapott azért, hogy egy bizonyos egyetemre menjen. Emiatt két szezonra el is tiltották, de az aktuálisban végül egy fellebbezés után pályára léphetett.