Durant szezonját nem menti meg a koronavírus

2020.05.11. 09:11

Bármikor indul is újra az NBA március 11-én megszakított szezonja, Kevin Durant, a liga egyik legnagyobb sztárja biztosan nem lép pályára a Brooklyn Nets csapatában, tudta meg az ESPN szakírója, Adrian Wojnarowski. A Nets nem akar kockáztatni a 2018-19-es szezon nagydöntőjében, még a Golden State Warriors játékosaként Achilles-ín-szakadást szenvedő sztárjával.

Korábban azt mondta a Nets, hogy ha Durant késznek érzi magát, számítanak rá a folytatásban. A szezon megszakítása miatt felmerült az is, hogy a keleti főcsoportban jelenleg hetedik, tehát rájátszást érő helyen álló Nets nagy lökést kaphatna a playoffban Durant, és a szezon közben szintén megsérült Kyrie Irving visszatérésével, de ezek szerint a Nets nem érzi az erőt magában ahhoz, hogy kockázatot vállalva induljanak hajrára.

Durant a sérülése ellenére négyéves, 164 millió dolláros szerződést között a New York-i csapattal, amiben a jelek szerint a szerződés első évében egy percet sem lép majd pályára.

Egyelőre nem tudni, hogy a március 11-én megszakadt NBA-szezon mikor és milyen lebonyolítással folytatódhat.

(Index/MTI)