NBA: Hiába Curry tripla-duplája, kikapott a címvédő Warriors
![GettyImages-1244416479](https://kep.index.hu/1/0/4596/45967/459678/45967880_a0bdc0ca5e6fc8548af8599a993eaf29_wm.jpg)
A Suns hetedik mérkőzésén a hatodik győzelmét aratta a szezonban, sorozatban az ötödiket. Az arizonaiak legjobbja, a 29 pontos Cam Johnson hét triplát dobott.
A Chicago elleni találkozó előtt néhány órával vezetőedzőjét, Steve Nasht menesztő Brooklyn kikapott odahaza a Bullstól, melyben a 29 pontos Zach LaVine egymaga 20 pontot szórt az utolsó negyedben. A Nets 2/6-ra rontotta győzelmi mérlegét annak ellenére, hogy Kevin Durant 32 pontot szerzett. A hazaiak másik ásza, Kyrie Irving ugyanakkor mindössze négy pontig jutott úgy, hogy 12 mezőnykísérletéből csak 2 volt sikeres, és hat próbálkozásból egy triplát sem dobott be.
A címvédő Golden State Warriors alulmaradt Miamiban, noha sztárja, Stephen Curry karrierje 10. tripla-duplája során 23 ponttal, 13 lepattanóval és 13 gólpasszal zárt. A 34 éves klasszis tovább javította saját NBA-rekordját azzal, hogy sorozatban 197. alapszakasz-mérkőzésén is dobott hárompontost. A második félidőben 10 ponttal is vezető San Franciscó-i gárda a negyedik idegenbeli meccsét is elbukta a szezonban, a Heat pedig a klubtörténelem második legjobb büntetőzését mutatta be azáltal, hogy a 20-ból egyetlen dobást sem rontott el a vonalról.
Eredmények:
Phoenix Suns–Minnesota Timberwolves 116–107
Brooklyn Nets–Chicago Bulls 99–108
Miami Heat–Golden State Warriors 116–109
Oklahoma City Thunder–Orlando Magic 116–108
(Borítókép: Stephen Curry 2022. november 1-jén. Fotó: Eric Espada / Getty Images)