Michael Jordan első kosaraskártyája mára egy vagyont ér
További Kosárlabda cikkek
- Bámulatos mérföldkőhöz ért a világ egyik leghíresebb kosarasa
- Visszalépett az Eb-bronzérmes, a magyar korosztályos csapat készülhet a vb-re
- Egy időre hátat fordít a közösségi médiának a majdnem 160 millió követővel rendelkező sztár
- Feledhetetlen élményt adtak kosarasaink, pedig nem is pattogott a labda
- Varázslatos hajrával sokkolták francia riválisukat a soproni kosarasok
A kosaraskártyák piacán az egyik legkeresettebb újonclap természetesen minden idők legjobb játékosának, Michael Jordannek az 1986–1987 szezonban kiadott lapja. Ennek, az egyik PSA által 10-es minősítésű példányának legmagasabb eladási ára mai árfolyamon átszámolva közel 300 millió forint volt 2021-ben.
Igen ám, de Jordan 1984-ben lépett először profiként az NBA (észak-amerikai profi kosárlabdaliga) parkettájára. A címlapképen látható és újonckártyaként ismert lap előtt egy kevésbé ismert gyártó –a Star Company (a Fleer elődje) – kártyái hamarabb kerültek kiadásra.
A kosaraskártyák története a nyolcvanas években, piacra lép a Star
A Topps gyártó nevéhez fűződik az USA-ban – ahol ennek már százéves múltja is van –, hogy a népszerű honos sportágak számára gyűjtőkártyákat gyártott az ötvenes évektől. Ami a kosaraskártyákat illeti, a Topps a 1980–1981-es szezonban például kiadta a világhírű Larry Bird- és Magic Johnson-újonckártyáját (ami egyébként kuriózumként egyszerre három játékost is szerepeltett a perforált – szétszedhető – kártyákon).
A rákövetkező, 1981–1982-es szezon után azonban az addig monopolhelyzetben lévő Topps úgy döntött, nem fizeti meg a jogdíjat a sporttörténelmi és egyben a kosaraskártyák szempontjából is igencsak meghatározó időszakban (10 év kihagyás után aztán 1992-ben tért csak vissza a kosaraskártyák piacrára). Egész egyszerűen nem volt akkoriban profitábilis a gyártó számára az NBA.
1982-ben tehát eladóvá vált az NBA-nél és a profi játékosok szövetségénél a kiadás joga. Negyven éve ekkor érkezett a piacra a Star Company, és megvette a jogokat. 1983 és 1986 közötti három szezonban a Star Co. gyártotta a kosaraskártyákat, és mit ad isten, erre az időszakra esett egy történelmi pillanat. 1984-ben lépett újoncként (angolul rookie) először profi ligában pályára minden idők legjobb kosárlabdázója, így aztán az első hivatalos gyűjtőkártya (trading card) az 1984–85 Star Michael Jordan #101.
Ugyanebben a szezonban adták ki az olimpiai mezben ábrázolt, #195 számú Jordan-lapot; a #288 számú rookie of the year lapot és a standard mérettől eltérő, nagyobb Court Kings-szett #26 számú lapot is (lásd a lentebbi képen). Összesen tehát ez a négy hivatalos kosaraskártya készült Michael Jordanről az 1984–1985-ös szezonban.
A csomagolás jelentősége
A Star átlátszó műanyag tasakokban árulta a csapatok játékosairól készült képes kártyákat, ez volt egyébként az egyik oka annak, hogy az 1984–85-ös kiadású első Jordan-lapok a szakma által nem lettek elismerve mint újonckártya (rookie card, rövidítve: rc), így a #101sorszámú példány az xcr megjelölést kapta, mintha a Star által kibocsátott lap valamilyen kibővített értelmezés szerint lenne csak újonckártya – hiszen a definíció szerint nem véletlenszerűen húzható ki a csomagokból.
1982-ig a Topps véletlenszerű sorrendben megkevert, színes zsírpapírba csomagolta a kártyákat, de a későbbiek során a Fleer is így tett. Hozzá kell tenni, az 1986–87 Fleer-kiadványhoz kapcsolódóan két nem elhanyagolható tényezőt a történet megítélése szempontjából:
- ezeken a csomagolásokon is áttűnt a felső és az alsó kártyán szereplő játékos (lásd a PSA által bevizsgált eredeti csomagot, ahol Jordan-kártya van legfelül, és a matrica van legalul a csomagban – ezt a csomag felbontása nélkül is sikerült megállapítani);
- a gyártó ugyanazon az előre definiált, következetesen használt, kiismerhető szekvencia szerint keverte meg a kártyákat, az egyetlen meglepetést az okozta a gyakran csomagot bontók számára, hogy a szekvenciát időnként megtörték, és megfordították/újraindították a csomagolás során, de azért így is megállapítható, hogy sok esetben kiszámítható volt a szekvencia ismeretében, milyen játékosok lesznek a csomagban.
Mennyi Jordan rookie kártya létezik?
A piaci helyzethez igazodva a Star mindössze 3-5 ezres példányszámban adta ki a kosaraskártyákat. A Fleer ezzel szemben nagyságrendileg 150-200 ezres példányszámban nyomtathatta az 1986–87-es első Jordan-kártyát, de egyes szakértői becslések szerint ennél még több eredeti példány is készülhetett. A Star publikálta a példányszámokat (és azért nem pontos a szám, mert akkoriban számos példány selejtezésre került), de a Fleer ezt titokban tartotta, ezért biztos információ nem áll rendelkezésre.
Bevizsgált és nyilvántartott kosaraskártyák
Star #101-ből a legmagasabb minősítésben (BGS9.5) mindössze három példány létezik, és egyetlenegy darab létezik PSA 9 minősítésben (10-es nincs), miközben a Fleer Jordan újonclapból PSA10-minősítésben 318 darab került bevizsgálásra.
Viszonyításképpen egy említendő példa, hogy az NBA egyik aktív sztárjának, Luka Doncsicsnak a Panini Prizm újonckártyájából több mint 19 ezer PSA10-es minősítésű példánya van nyilvántartva (ráadásul ugyanannak a kiadványnak további 36 változata is létezik, és számtalan további szettben is megtalálható az újonc Doncsics), úgyhogy egészen extrém módon kinőtte magát ez az iparág azóta, és egyben felértékelődtek az alacsonyabb példányszámban kiadott Jordan-újonckártyák, különösen az 1984-es Star, amelyet az elhivatott gyűjtők örömére néhány hónapja már a PSA is bevizsgál a BGS mellett.
(Borítókép: 1986 Fleer #57 Michael Jordan PSA 10. Fotó: Cindy Ord / Getty Images Hungary)