Még a Real Madridnál sem elég, ha csak a mezeket küldik ki a pályára

GettyImages-1247285760
2023.02.21. 16:01
Nem várt koreográfiát hozott a kosárlabda Spanyol Kupa nyolcas döntője, a Tenerife elleni fináléban diadalmaskodó Unicaja Málaga hódította el a trófeát. A győztes a negyeddöntőben a Barcelonát, az elődöntőben pedig a Real Madridot búcsúztatta – utóbbi magyar szempontból azért lehet különösen fájó, hiszen honfitársunk, Hanga Ádám a fővárosiakat erősíti. A 33 éves magyar kosaras az Indexnek nyilatkozott.

„Természetesen rendkívül csalódottak vagyunk, a csapat és én sem így terveztem a hétvégét, szerettem volna megszerezni a negyedik Copa del Rey-címemet. A Barca kiesésével erre papíron meg is nőttek az esélyeink, de aztán sajnos láttuk, hogy a pályán mi történt – mondta lapunknak Hanga, aki így folytatta. – Ha eltekintek attól, hogy a Real Madrid játékosa vagyok, nagyszerű reklámja volt ez a nyolcas döntő a kosárlabdának, az utóbbi húsz-harminc évben vagy el Clásicót rendeztek a fináléban, vagy valamelyik együttes érdekelt volt a döntőben, most viszont a Tenerife és a Málaga csapott össze egymással.”

Az Unicaja Málaga 12 tétmeccs óta nem tudta legyőzni a Realt, ám a Barcelona kiütését követően kellő önbizalommal érkezett a párharcba, és 2018 januárját, több mint öt évet követően ünnepelhetett ismét győzelmet a fővárosiak ellen.

Sajnos el kell ismerni, a rivális sokkal jobb felfogásban állt bele a mérkőzésbe, ez pedig végig megmaradt. Rengeteget hibáztunk védekezésben és támadásban, mindent elmond a játékunkról, hogy több eladott labdánk volt a meccsen, mint asszisztunk, ehhez képest a Málaga játékosai huszonegy gólpasszig jutottak.

„Amiatt viszont legalább nem kell bosszúsnak lennünk, hogy egy ki-ki meccsen, egy ponttal kaptunk ki, ugyanis az Unicaja teljesen megérdemelten nyert. A végső sikerükhöz kétség sem férhetett, az a csapat, amely negyvennyolc órán belül a Barcát és a Realt is legyőzi, teljesen megérdemelten hódítja el a trófeát. Tanulnunk kell a hibáinkból, még egyszer ilyen nem fordulhat elő. 

Soha nem elég, ha csak a mezeket küldjük ki a pályára!”

Teljesen azért nem kell a kardjukba dőlniük a madridiaknak, hiszen címvédőként, fej fej mellett a spanyol bajnokságot is vezetik az ősi rivális katalánokkal, az Euroligában pedig vesztett pontok tekintetében szintén holtversenyben állnak az alapszakasz élén a görög Olimpiakosszal.

„Nem fordulhat elő az, ami az előző szezonban, nevezetesen, hogy az elveszített kupadöntőt követően óriási hullámvölgybe kerültünk, és sorra buktuk el a mérkőzéseket. Hosszú még a bajnoki küzdelem, messze a vége, de vélhetően az idegenbeli, Barcelona elleni meccsen dől majd el, hogy kié lesz a pályaelőny a döntőben.”

Bár ha azt nézem, hogy az előző szezonban a Barcáé volt, mégis mi lettünk a bajnokok, akkor sem kell megijednünk, ha esetleg »csak« második helyen zárjuk az alapszakaszt.

„Ami az Euroligát illeti, ott sokkal fontosabb a pályaelőny kiharcolása, de szerencsére ott is jól állunk. Szeretnénk a négyes döntőbe kerülni, ott aztán bármi megtörténhet. Rendkívül kiegyenlített a mezőny, az előző két szezon bajnoka, a török Efes például jelenleg nincs rájátszásba jutó helyen. A negyediktől a tizenegyedik pozícióig viszont annyira sűrű a tabella, hogy még én sem tudnám megjósolni, mely csapatok jutnak tovább, és kik lesznek a kiesők.”

Kérdésünkre Hanga elárulta: a két spanyol óriás mellett az Olimpiakosz, a Monaco és a Fenerbahce tűnik a legkiegyenlítettebb alakulatnak, de természetesen bízik a Real sikerében. Ahogy a magyar válogatottéban is, amelynek bár már nincs saját kezében a sorsa a világbajnoki kijutást illetően, reméli, hogy két győzelemmel zárja a selejtezősorozatot.

„Sajnos az Euroliga miatt nem tudtam a nemzeti együttessel tartani, éppen a csütörtöki, Litvánia elleni mérkőzés napján fogadjuk a Zalgiris Kaunast. 

Lesz tehát egy mini litván–magyar csata is aznap, hiszen a riválisunknál is vannak válogatott játékosok, akik a klubelfoglaltságok miatt nem lehetnek ott a selejtezőn.

Nagyon drukkolok magyar csapattársaimnak, nemcsak most, hanem a vasárnapi, bosnyányok elleni találkozón is. Ezúton is sok sikert kívánok a srácoknak, és ha a kosárlabda istenei is úgy akarják, csodálatos dolog lenne kijutni a vb-re.”

Ehhez a magyar válogatottnak amellett, hogy megnyeri a Hanga Ádám által említett két mérkőzést, bíznia kell a többi meccs számára kedvező alakulásában.

(Borítókép: Hanga Ádám a spanyol kosárlabda-kupa Unicaja Málaga elleni mérkőzésén 2023. február 18-án. Fotó: David Ramirez / DAX Images / NurPhoto / Getty Images)