Kozák bejutott a legjobb 32 közé

2013.09.21. 15:03

Kozák István győzelemmel mutatkozott be a budapesti birkózó-világbajnokság szombati versenynapján, s ezzel bejutott a legjobb 32 közé a kötöttfogásúak 60 kg-os kategóriájában. A ceglédi versenyző a selejtezőben az 55 kg-ban junior vb-második kirgiz Arszen Eralijev ellen lépett szőnyegre, s óriási küzdelemben szerezte meg a győzelmet.

Azzal együtt, hogy a szabályváltozások nem kedveztek Kozáknak, nem kezdte rosszul a kirgiz elleni mérkőzést, melynek első perce után riválisát figyelmeztette és serkentette aktívabb birkózásra a bíró. Eralijev egyből reagált a mérkőzésvezető intelmeire, s egyértelműen kezdeményezőbbé vált, Kozákot pedig két percnél intették. A kirgiz sportoló parterhelyzetet kért az intésre, s hosszas előkészítés után ki is emelte ellenfelét, aki azonban szépen leforgott a fogásról. Eralijev dobása így nem volt értékelhető, egy pontot mégis kapott, miután Kozák a szőnyegen kívülre került (0-1).

A szünet után a magyar vetette nagy elánnal magát a küzdelembe, ellenfelét pedig fél perc után intették is. A térdelőhelyzetnél Kozák gyorsan megmutatta, miért is fekszik neki ez a helyzet jobban, s gyönyörűen pörgetett (2-1). A megszerzett előnnyel a folytatásban jól gazdálkodott, mert egyszer ugyan kiléptette őt Eralijev (2-2), ám a nagyobb értékű akció az övé volt, így nyert, s a 16 közé jutásért a kubai Ismael Borrero Molinával találkozik.

Szombaton még két magyar, Lőrincz Viktor (84 kg) és Kiss Balázs (96 kg) lép szőnyegre a Papp László Sportarénában.