Lőrincz Viktor bronzérmes a szombathelyi kötöttfogású gp-n

2014.03.01. 21:25

A 85 kilogrammos Lőrincz Viktor bronzérmet nyert szombaton a hagyományos szombathelyi kötöttfogású birkózó Golden Grand Prix-n - írja az MTI.

A tavaly Budapesten világbajnoki harmadik Lőrincz a negyeddöntőben az iráni Szaman Azizit verte simán, 6-0-ra, a fináléba jutásért vívott összecsapáson azonban alulmaradt a grúz Roberti Kobliasvilivel szemben. A magyar birkózó aztán a harmadik helyért a horvát Nenad Zugajt győzte le 1-0-ra egy intéssel.

A hazai versenyzők közül Deák Bárdos Mihály (130 kg) ötödikként zárt, az ugyanebben a súlycsoportban szereplő Lám Bálint a negyeddöntőben kiesett, a vigaszágon pedig nem jutott túl az első fordulón. A 85 kilós Szabó Patrik szintén a negyeddöntőig jutott, míg 75 kilóban Szabó László már a selejtezőben, Szabó Martin pedig a nyolcaddöntőben, majd a vigaszág második fordulójában esett ki. A 66 kilogrammos Kozák István és Tóth Márk számára a nyolcaddöntő jelentette a végállomást.

A szombati eredmények:

    66 kg:

1. Davor Stefanek (szerb)

2. Szacsino Davitaja (grúz)

3. Omid Noruzi (iráni) és Marius Tommesen (norvég)

    a döntőben: Stefanek-Davitaja 7-6

    75 kg:

1. Mark Overgaard Madsen (dán)

2. Szajd Abdvali (iráni)

3. Nemes Viktor (szerbiai) és Zurabi Datunasvili (grúz)

    a döntőben: Madsen-Abdvali leléptetés 4:05 percnél

    85 kg:

1. Taleb Nematpur (iráni)

2. Roberti Kobliasvili (grúz)

3. LŐRINCZ VIKTOR és Vladimer Gegesidze (grúz)

    a döntőben: Nematpur-Kobliasvili 2-0, bronzmérkőzés: Lőrincz-Nenad Zugaj (horvát) 1-0, intéssel

    130 kg:

1. Riza Kayaalp (török)

2. Basir Babadzsanzade (iráni)

3. Mindaugas Mizgaitis (litván) és Johan Eurén (svéd)

5. DEÁK-BÁRDOS MIHÁLY

    a döntőben: Kayaalp-Babadzsanzade mérkőzés nélkül, bronzmérkőzés: Mizgaitis - Deák-Bárdos 3-1