Ferenc, Olívia
-3 °C
2 °C

Egy ezüsttel jönnek haza a magyarok a cselgáncs-vb-ről

2014.08.30. 10:17

A 100 kilogrammos Cirjenics Miklós és Fogasy Gergő, valamint a +100 kilóban érdekelt Bor Barna is helyezetlenül zárt a Cseljabinszkban zajló, olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokság egyéni küzdelmeinek szombati zárónapján. A magyarok egy ezüstéremmel fejezték be a vb-t.

A honvédos Cirjenics első meccsén a tavaly vb-harmadik egyiptomi Ramadan Darvissal került szembe, aki több horogdobást is bemutatott a márciusi, prágai világkupa-versenyen második magyaron. Ezekre jukót, vazaarit, majd ippont kapott, a találkozó három perc elteltével fejeződött be.

Súlycsoporttársa, a kecsekméti Fogasy sikerrel vette az első akadályt: leszorítással verte a liechtensteini David Büchelt, ezután viszont a vb-címvédő azeri Elhan Mammadovval került össze. A 21 éves, junior Eb-harmadik magyar dzsúdós több ígéretes akciót is kezdeményezett szemmel láthatóan fáradt riválisán, aki egyszer villant csak, és dobására vazaarit kapott. A hátralévő időben Mammadov csak alibizett, de a bíró csak kétszer intette meg, így az azeri kicsikarta a győzelmet.

Nehézsúlyban a nyílt kategóriás vb-második, háromszoros Eb-ezüstérmes Bor az üzbég Abdullo Tangrijevvel találkozott, és az olimpiai második, világbajnok ellenfél végül vazaarival bizonyult jobbnak a paksi versenyzőnél.

Ezzel mindhárom szombati magyar helyezetlenül fejezte be szereplését, ami azt jelenti, hogy a 13 tagú küldöttség a 90 kilós Tóth Krisztiánnak köszönhetően egy ezüstéremmel és - a 48 kilós Csernoviczki Éva révén - egy hetedik hellyel zárt a Traktor Arénában.

A világbajnokság vasárnapi zárónapján a csapatversenyreke kerül sor, de abban egyik nemnél sem indul a magyar válogatott.

(MTI)