Hegedűs Csaba folytatná munkáját
További Küzdősport cikkek
- Brutális fejbe rúgással küldte padlóra és kórházba ellenfelét a UFC harcosnője
- „16 millió forinttal sem lennék több, az embereknek viszont szükségük van rá”
- Címvédéssel tért vissza a droghasználat miatt eltiltott orosz ketrecharcos
- Élete első profi bokszmérkőzése az utolsó is lett
- Újabb magyar siker, a szabadfogású Ligeti Dániel már az ötödik olimpiai kvótás birkózó
Hegedűs Csaba folytatni szeretné munkáját a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) elnökeként, ám mint mondta, nem hajlandó sárdobálásba bocsátkozni ellenzékével, amely Németh Szilárdot indítja kihívóként a pénteki tisztújító közgyűlésen.
Az MBSZ-t 1992 óta irányító, olimpiai bajnok Hegedűs a szövetség szerdai sajtótájékoztatóján kiemelte: a sportágfejlesztési támogatásnak köszönhetően az elmúlt másfél évben alakult ki olyan helyzet, hogy megfelelően lehet támogatni a versenyzőket és az egyesületeket, normális munkát lehet végezni, előtte folyamatosan küzdeni kellett a szűkös lehetőségek miatt, a szövetség mégis minden évet adósság nélkül zárt.
Szerinte a magyar birkózók elmúlt években elért eredményei önmagukért beszélnek. Emlékeztetett rá, hogy a szövetség korosztályos és felnőttvilágversenyeket rendezett meg magas színvonalon, a hagyományos szombathelyi kötöttfogású nagydíjat pedig a világ egyik legrangosabbjának nevezte. A legfrissebb eredmények közé sorolta, hogy február végén a Körcsarnokba költöznek a birkózók a Müller Ferdinánd teremből, így az eddigi három helyett hat szőnyegen, minden igényt kielégítő körülmények között készülhetnek majd.
A sportvezető hozzátette, hogy a magyar birkózást a világon mindenhol elismerik és tisztelik, ezt bizonyítja véleménye szerint, hogy meghívják a magyarokat többek között Iránba, Oroszországba vagy Franciaországba versenyezni és edzőtáborozni, ami nagyon sokat jelent a sportolók fejlődése szempontjából.
Hegedűs az ellenzék több kritikájára is kitért. Így például elmondta, hogy az olimpiai bajnokoknak nem a mostani vezetés, hanem a sporttörvény miatt nem lehet szavazati joguk a tisztújító közgyűlésen, az pedig szerinte nem jó ötlet, hogy a nagyobb kluboknak, szakosztályoknak több szavazatuk legyen. Ez utóbbit azzal indokolta, hogy a kis egyesületekből is nem egyszer nőnek ki világklasszis versenyzők. Megemlítette többek között Sastin Mariannát, aki Mosonmagyaróváron kezdte a birkózást. Elmondása szerint a birkózásban nincs vidék és főváros felosztás, mert a sportág egységes, és azt is megjegyezte, hogy a sportágfejlesztési támogatásból több mint 600 millió forintot adott az MBSZ az egyesületeknek. A bírálatokkal kapcsolatban azt is megjegyezte, hogy ő adott esetben képes levonni a megfelelő konzekvenciát, ám szerinte a kritikákat nem az interneten keresztül kell megfogalmazni, különösen nem azoknak, akik elnökségi tagjai a szövetségnek.
Végezetül elmondta, hogy amennyiben győz, mindenki számára lehetőség nyílik majd arra, hogy ha akar, segítse a sportágat tudásával, észrevételeivel.
A sajtótájékoztatón a kötöttfogás, a szabadfogás és a nők szövetségi kapitányai is megjelentek. A szakemberek az idei programjukról, terveikről és várakozásaikról beszéltek. Kiderült, hogy a szabadfogásúak és a nők már a jövő héten komoly versenyen, a párizsi Golden Grand Prix-n vesznek részt, a kötöttfogásúak pedig februárban az iráni csapatvilágkupán szerepelnek, méghozzá a legerősebb összeállításban. A szakemberek mindegyike hangsúlyozta, hogy minden feltétel adott a jó szerepléshez, mert a felkészülést úgy lehetett összeállítani, hogy semmiről nem kellett lemondaniuk. A szeptemberi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon valamennyien kvótaszerzésben reménykednek. Struhács György, a kötöttfogásúak kapitánya kijelentette, hogy a kvalifikációs sorozat végére szerinte mind a hat olimpiai súlycsoportban kvótát tudnak majd szerezni.
Hegedűs Csaba az eseményen bejelentette, hogy Magyarország pályázik a jövő évi első olimpiai kvalifikációs torna megrendezésére, és szerinte jó esély van rá, hogy ezt elnyeri.