Két fojtás, ami megváltoztatja a ketrecharc világát
További Küzdősport cikkek
Egy csomó komoly meglepetés-győzelem és gyönyörű KO vezette fel a UFC 196 MMA-gálájának legjobban várt főmeccsét, a sport határait feszegető ír szupersztár Conor McGregor Nate Diaz elleni superfight-ját, azaz nem világbajnoki övért vívott presztízsmeccsét. A magyar idő szerint kora hajnalban, Las Vegasban rendezett bunyón Gerard Butlertől Justin Bieberig egy kazalnyi híresség volt kíváncsi a ketrecharc Donald Trumpjára, aki ellenfeleit szóáradatával töri meg, majd elképesztően összeszedett bunyójával szedi őket darabokra.
A küzdelem az elvárásoknak megfelelően kezdődött, kemény ütésváltások, az ír részéről látványos - mondjuk a levegőt kaszáló - forgórúgások. A kemény ütésváltásokból McGregor került ki jobban, a szünetben már hosszan kellett ápolgatni Diaz felszakadt szemöldökét. Az ír a második menetben szép elsőkezes felütésekkel tovább bontotta az amerikai bunyós arcát, és úgy tűnt, hogy csak idő kérdése, mikor őrli fel teljesen az ellenállást. Azonban ekkor
Vegyük át gyorsan, miről is van szó!
Az Ultimate Fighting Championship a világ vezető kiskesztyűs küzdősport-szervezete. 1993 óta szervez MMA-meccseket, melyek a profi boxhoz hasonlóan gálarendszerben következnek egymás után, azaz egy harcos egy este csak egy meccset bunyózik. A meccsek háromszor – címmeccseknél ötször – öt percre vannak kiírva, és ha ezalatt nem ütnek ki valakit, vagy nem kényszerítik „kopogásra” (feladásra), akkor pontozók döntenek a győztes személyéről. A UFC felíveléséről itt olvashat bővebben>>>>>>>>
Karrierje során McGregort így még soha nem ütötték meg. A vérszagot kapott Diaz át is vette az irányítást, és nem hagyta, hogy ellenfele magához térjen. McGregor egy levitellel próbálta elkerülni a szisztematikus büntetést, de a kiváló földharcos Diaz a suta próbálkozást simán a maga javára fordította, és a második menet negyedik percében szépen beakasztott egy védhetetlen hátsó fojtást, McGregor még ájulás előtt gyorsan feladta a meccset.
11 nap alatt építették fel az év meglepetését
A McGregor-Diaz találkozónak már létrejötte nem volt egyszerű. Miután Conor McGregor a világ valaha volt legjobb pehelysúlyú (66 kiló) bunyósa, José Aldó 13 másodperces kifektetésével elcsendesítette a kételkedőket, kijelentette, hogy részéről kiürítette a súlycsoportot, és megcélozza a könnyűsúly (70,3 kilogramm) bajnoki övét, hogy a UFC történetében elsőként két súlycsoportban is ő üljön a trónra (ezt a metaforát ő is eléggé szereti). A bejelentést értelemszerűen elég morcosan fogadta a regnáló könynűsúlyú bajnok, a brazil Rafael dos Anjos, aki kiadós verést ígért be az írnek.
Aztán 11 nappal a címmeccs előtt egy edzésen eltörte a lábfejét, a promóterek meg szentségelhettek. Szerencsére McGregorra annyi bunyósnak fáj a foga (nem csak azért, mert tenyérbemászó a stílusa, hanem azért is, mert iszonyatosan sok nézőt - azaz a Pay-per-View-rendszerben sok pénzt - hoznak a meccsei). A jelentkezők közül a McGregort már korábban is kóstolgató Nate Diaz lett a befutó, viszont ő csak váltósúlyra, azaz 77 kilóra vállalta a rövid határidejű meccset. McGregor habozás nélkül igent mondott, ami azért is tiszteletreméltó, mivel két súlycsoportot nem szokás felfelé ugrani ebben a sportban. Mondjuk emellett Diaz eddig egyáltalán nem számított akkora ásznak, könnyűsúlyban is csak hatodik helyen rangsorolják (váltósúlyban a még nála is balhésabb bátyja számít menőnek), ráadásul korábbi meccsei alapján stílusa is úgy tűnt, stílusa is fekszik McGregornak - az UFC a hírek szerint McGregort védve utasította el a dagesztáni birkozófenomén Khabib Nurmagomedov ajánlkozását.
A döntés üzleti szempontból mindenesetre hibátlan volt, hiszen dos Anjos eleve csak a brazil piacon számított húzónévnek, másfelől pedig Diaz szintén óriási dumás, csak ő a Los Angeles-i latinó gettóstílust szokta hozni - kedvenc alakításom, amikor arra is volt kapacitása, hogy háromszögfojtás közben felszabaduló kezeivel mutassa a fuckot:
A két karaktert ismerve nem csoda, ha McGregor és Diaz egy 11 napos rohampromócióban is meg tudta alapozni a meccset, mondjuk a legprimkóbb módszerekkel: egymást érték az anyázások, lökdösődések a sajtótájékoztatókon és a mérlegelésen (tipikus, hogy ezek nagy része mekkora kamu: a meccs után hipersportszerűen veregették egymás vállát, és hipersportszerűen nyilatkoztak a másikról).
A 23. percben vesztette eszméletét a női bajnok
De ne menjünk el szó nélkül a másik főmeccs mellett sem! Ez ugyanis egy valódi címmeccs volt, a női MMA-t egymagában felfuttató Ronda Rouseyt legyőző Holly Holm első ízben próbálta megvédeni övét Miesha Tate ellen. A meccs promóciója végig messze elmaradt McGregoré mögött, de hát nem is várta el senki, hogy halk szavú, derűs Holm verbálisan büntesse Miesha Tate-et. Kihívója próbálta feltüzelni a szembenállást, de szerencsére nem ment le kutyába, mint a férfiak. Ráadásul Miesha Tate-t bunyósként messze nem jegyezték olyan magasan, mint a bokszban és kick-bokszban is sokszoros világbajnok Holmot.
Leginkább a stílusok összecsapása tűnt ígéretesnek, hiszen az állóharcos Holmra Rousey után újra egy levitelekben jeleskedő ellenfelet akasztottak (igaz a judós Rouseyval ellentétben Tate inkább birkózó alapokkal rendelkezik).
És tényleg: egy menetnyi méregetés - és néhány kemény ütés bevállalása - után Tate-nek a második menet elején sikerült szépen földre vinnie Holm-ot, ahol keményen megdolgozta a világbajnokot, majd a hátára került, és nagyon-nagyon-nagyon-nagyon kevés választotta csak el attól, hogy meglegyen a hátsó fojtás.
A következő menetekben azonban Holm már sikeresen elkerülte a kényelmetlen pozíciókat, és pontos, kemény hátsókezes ütésekkel és frontális rúgásokkal kipontozta a kihívóját, akinek az állóharca a fejmozgástól eltekintve továbbra is pocséknak tűnt. De ekkor jött az újabb fordulat: az ötödik menet végén Tate-nek sokadik kísérletére csak sikerült a földre rángatnia Holmot, és mélyen az állkapcsa alá befogni a hátsó fojtást. A világbajnok McGregorral ellentétben nem kopogott (azaz nem adott jelzést a bírónak, hogy feladja), de ez nem az a pozíció, amit csak úgy ki lehet bekkelni: